„Valamiért van bennem egy fura, már-már irracionális nosztalgia a kilencvenes évek iránt. Többek között talán azért is, mert a politika akkoriban mintha elegánsabb, civilizáltabb lett volna. A képviselők ellentétes pártokból szóba álltak egymással, volt közös dalárda, ilyesmi. Ennek az elegánsabb, civilizáltabb világnak az utolsó képviselői tűnnek el egyenként. Az egyik kedvencem volt Göncz Árpád, kedves, jókedélyű, mint egy jófej nagypapa. Ráadásul a magyar Köztársaság első elnöke, szerintem azóta sem sikerült jobbat találni nála, magasra tette a mércét.
Nyugodjon békében, nem fogom elfelejteni!
És most rá emlékezve nézek egy kis Uborkát, amit kiskoromban is szerettem, bár nem értettem.
Itt is feltűnik, még ha csak a karikatúrája is.”