Döbbenetes svéd javaslat: 13 millió forintot adnának minden migránsnak, csak menjenek már haza

Ulf Kristersson az Euronewsnak adott interjújában arról is vallott: baj van.

Újra a menekültek befogadásáért szólalt fel Ferenc pápa, aki szerint az egyház ez rendkívüli család és nem egy különleges, zárt szekta; azok a plébániák és templomok pedig, akik bezárják az ajtajukat a rászorulók előtt, nem templomok, hanem csak múzeumok.
Ismételten a templomok és egyházi intézmények megnyitását szorgalmazta a rászorulók előtt Ferenc pápa a migránsválsággal összefüggésben a Szent Péter téren, szerdai általános audienciáján. Ferenc pápa a szavait hallgató húszezer hívő előtt úgy fogalmazott, hogy az ajtajukat bezáró templomokat és plébániákat nem lehet templomoknak nevezni, hanem múzeumoknak. „Az egyház (...) rendkívüli családnak számít, nem pedig különleges, zárt szektának” - mondta Ferenc pápa. Hozzátette, hogy az egyház „befogadó otthon, amelynek kapui mindig nyitva állnak”.
A katolikus egyházfő vasárnap arra szólította fel egyházát, hogy a plébániák és más egyházi intézmények fogadják be a bevándorlókat. Ezt követően Angelo Bagnasco bíboros, az olasz püspöki kar (Cei) elnöke úgy nyilatkozott, hogy ha a több mint 27 ezer olasz plébánia mindegyike befogad egy bevándorló családot, több mint százezer embernek tudnak segítséget nyújtani. A Vatikán két bevándorlócsaládot fogad be.