Orbán Viktorból kiveszett az élő lelkiismeret

Anyád valaga te idiőta kommunista, csak a pofád jár, de a megoldást nem tudod ! Barom állat !

azért közröhej hogy a ballib sajtó semmi mást nem tud csak Orbánozni...alternatív megoldásokat nem tudnak ajánlani csak gyúlölködve fröcsögni.. ez egy nagyon jó cikk a cikk írójáról aki majdnem egy hónapra "emigrált" a sokkal élhetőbb nyugatra :) http://valasz.hu/itthon/kudarcba-fulladt-a-nepszabadsag-ujsagirojanak-emigracioja-109067 részlet a cikkből : Kudarcba fulladt a Népszabadság újságírójának emigrációja Tavaly ősszel a Népszabadság népszerű szerzője nagy dérrel-dúrral emigrált, mondván, elviselhetetlen a hazai közélet, ám néhány hónap után kénytelen volt hazatérni. Egy elvágyódó férfiú panaszai és kudarcos kivándorlásának tanulságai némi csehovi ízzel. A Válasz.hu-n már szóvá tettük: miután Lovas Zoltán újságíró – a hazai közállapotok miatt – nagy dérrel-dúrral itt hagyta Magyarországot, hogy politikai emigrációba vonuljon, nemrég a Demokratikus Kerekasztal alapítói között tűnt fel váratlanul és megmagyarázatlanul visszatért hazánkfiaként. Már akkor azon élcelődtünk, hogy ilyen sikeres kezdés után csak Kertész Ákos író hazarepülése Kanadából vagy az Izraelben új otthonra találó Dániel Péter repatriálása tenné szánalmasabbá a DEKA néven emlegetett alakulat szárnybontogatását. A nevek sorjázása közben merült fel Kácsor Zsolt, a Népszabadság újságírója, debreceni tudósítója, aki tavaly ősszel nagyszabású cikkében tette közzé: politikai okokból elhagyja Magyarországot – hogy aztán néhány hónapra rá ismét a lap itthoni szerzői között találkozzunk vele. Mivel esete tanulságokkal szolgálhat sokaknak, saját mondatain keresztül ismerjük meg a kolléga motivációit távozásra és hazatérésre. Az emigráció indokairól tavaly ősszel Kácsor így fogalmazott a Népszabadságban: „Debrecenben a Fidesz gyakorolja a hatalmat, természetes tehát, hogy ha egy újságíró Kósa Lajost bírálja, akkor ezáltal indirekt módon az ellenzék malmára hajtja a vizet. Ám Debrecenben ez a törvényszerűség éppen a visszájára fordult: az általános vélekedés szerint egy újságíró nyilván csakis azért bírálja Kósa Lajost, hogy ezzel az ellenzéket segítse. Az föl sem merült, hogy az újságírót az igazságérzete és a témaérzékenysége vezérli, nem pedig a pártpreferenciája. Ahogy teltek az évek, úgy lett mindez egyre elviselhetetlenebb. A korábbi években is léteztek körülöttem falak, olyan akadályok, amelyeknek a létezését egy Fidesz-hű, Kósa-párti közéleti ember el sem tudja képzelni. Korábban e falakon át lehetett látni, olykor át lehetett kiabálni, sőt egyes szakaszokon át is lehetett bújni. De idén megszilárdult a rendszer. A falak ma már átláthatatlanok, s reménytelenül időtállónak tűnnek. Elég volt ebből.” (2014. szeptember 27.) Néhány nappal később a szerző a következőképpen erősített rá mondanivalójára: „Voltaképpen maradunk otthon, csak éppen odébb költözünk néhány országhatárral. Amúgy e szót – „emigránsok” – barátaink aggatták ránk, s rajtunk maradt. Tán azért, mert a kiköltözésnek a mi esetünkben – hogy úgy mondjam – társadalmi és politikai okai vannak. Nem bírjuk tovább, ami itt folyik. Ezért megyünk el. (…) – Milyen bátrak vagytok, hogy elmentek! – szokták mondani, mire én azt szoktam válaszolni, hogy akkor lennénk bátrak, ha maradnánk. Ilyenkor kicsit nevetgélünk. Mások meg azt kérdezik, hogy miért megyek el, ha megvan mindenem? – Negyvenkét évig magyar voltam, ideje, hogy most már boldog is legyek – szaladt ki a számon a kelleténél nyeglébb mondat.” (2014. szeptember 30.) aztán a következőket írta immár francia országból : „Alig egy hete érkeztünk meg Marseille-be, de Jeva Ivanovna máris haza akar menni Magyarországra, méghozzá a gyerekkel együtt. Azt mondja, neki ez a város egy szürke tengeri farkas. Megharaphatja őt és a kicsi lányt minden pillanatban. (…) Mondom neki, hogy nem mehetünk haza alig pár hét emigráció után. Mindenki rajtam fog röhögni. Nagy dérrel-dúrral elhúzom a csíkot, s hazamegyek még ugyanabban az évszakban? Mire Jeva Ivanovna azt szipogja, hogy fogjam fel pozitívan a dolgot. El vagyok keseredve, mert Marseille, ez a nagy, lompos, szürke farkas valóban a derűsebb arcát mutatja felénk. Alighogy beköltöztünk, az első emeleti szembeszomszédunk, egy harminc év körüli, Bertrand nevű fiatalember egyik este átkopogtatott, örömét fejezte ki, hogy szomszédok lettünk, javasolta, hogy ismerkedjünk meg, s alkalomadtán menjünk át hozzá és a feleségéhez vörösbort inni. – Látja, Jeva Ivanovna, s még csak nem is volt nála pisztoly! – mondtam a páromnak, hogy kidomborítsam Bertrand látogatásának egyik pozitívumát. Előveszem megint a La Provence-t, hogy újabb pozitívumokat bányásszak elő, de amikor a címoldalon meglátom a vezető anyag címét, gyorsan eldobom a lapot. Marseille: ebolariadó. A L’hopital Nord már elő is készített hat szobát a várható betegeknek. Ezt olvasom az első oldalon, s lázasan kutatok az ebola tünetei után. Mit is olvastam erről? Pontosabban szólva nem lázasan. Ez csak amolyan szófordulat. Nem vagyok lázas. Sőt a gyerek sem az. Semmi baja. Úgyhogy odafordulok Jeva Ivanovnához, s mondom neki, hogy odahaza ezért a nevetségesen rövid ideig tartó külhoni tartózkodásért engem szembe fognak röhögni. – Odahaza ez azzal fog járni, hogy ha csak felállok az asztaltól, hogy kimenjek a mosdóba, máris meg fogják kérdezni tőlem, hogy emigrálni megyek-e – mondom neki búsan. Mire megsimogatja a fejemet: – Hát akkor mondd azt, hogy igen, emigrálsz a mosdóba. Ebben már úgyis gyakorlatunk van, nem? Majd hozzáteszi, hogy arra a szegény, szomorú Magyarországra nagyon is ráfér már egy kis röhögés. Hát hadd mulassanak.” (2014. október. 21.) tovább itt olvasható..

Szálasit hagyjuk, de, hogy Horthyban több volt a gerinc mint a ti kompániátokban együttvéve, azt csak egy OPNI töltelék vitatja.

Vicces a cikkben emlegetni az "élő lelkiismeretet", ugyanis a balliberálisoknál ez ismeretlen fogalom, ugyanis már náluk nagyon régen 'meghótt, és még csak meg se mozdul, a legnagyobb tragédiák közepette sem.... Többször el is temették, volt olyan, hogy szögesdróttal áttekerve, arccal lefelé..