Európa válófélben

„Az emberek egymás közötti bizalma nemcsak a hétköznapi együttélés miatt fontos. Ez működteti az intézményeket, meghatározza, fizeted-e az adót, betartod-e a szabályokat, eleget teszel-e társadalmi kötelezettségeidnek. »Európa« sokunk számára azt jelentette: minden helyzetben számíthatsz arra, hogy az idegenek szabálykövetőek, de azzal is tisztában kell lenned, tőled is ezt várják. A 21. századba átlépve azonban – a közösségek szociális, etnikai és viselkedésbeli heterogenitásának növekedése miatt – az idegenekben való bizalom jelentősen lecsökkent nyugaton, újra alacsony szintre esett délen és keleten. Ez pedig nemcsak a hétköznapokban vezetett zavarokhoz, de erodálta a társadalom intézményi alapjait. A következmény: az életünket szabályozó, addig hatékonyan és kiszámíthatóan működő intézmények – a piactól kezdve a vállalkozásokon keresztül a jogrendig, a demokráciáig és a korrupciótól mentes kormányzásig – csökkenő hatékonyságúvá, megbízhatatlanná váltak.

Az egykor csodált Európa a szétesés jeleit kezdi mutatni: a remény és a megszokás által összefűzött egysége felbomlóban van. A világgazdasági válság pedig csak felerősítette ezt a folyamatot. Ahogyan a házasságban: vannak, akiket a nehézségek összehoz, a többséget azonban – különösen a kulturális inkompatibilitás esetén – inkább szétrázza. Európában a válság nyomán hirtelen előbukkant a régi történelmi minta: az »északiak« hasonló módon reagálnak, a »mediterránok« eltérő utat követnének, és a keletiek pedig egészen másfelé igyekeznek. A válás veszélyét jelzi: saját intézményi hagyományaink szemüvegén átszűrve, ahányan vagyunk, annyi szemszögből látjuk a helyzetet. Ezért kételkednek a németek, hogy a görögök betartják ígéreteiket, a görögök pedig ezért veszik ki a pénzüket a bankból, jelezve, egymásban sem bíznak. A Le Monde publicistája pedig azt olvasta ki a görög népszavazásból: »A görögök egyúttal arra is nemmel voksoltak, hogy a németek mondják meg, milyennek kellene lennie Európának.« Európa válni készülő országainak éppen úgy nehéz tanácsot adni, ahogyan válófélben levő barátainknak sem igazán tudunk. A legnehezebb: ha már elveszítették józanságukat a házasságkötésnél, legalább most, válófélben racionálisan hozzák meg a döntést. Ám az események nem erre utalnak. Most amikor a leginkább szükség volna a hideg fejre, mindenki kezdi elveszíteni a türelmét. Az meg, hogy a végül megszülető döntés vajon jót hoz-e, vagy sem, majd egy évszázad múlva derül ki. Addig pedig – s valószínűleg azután is – mindenki a maga igazát hirdeti.”