Veszélyérzet és nemzeti minimum

„Akik felültek annak idején a huszonhárommillió román munkavállalóval való riogatásnak, azok közül némelyek esetleg már arra is rájöttek, hogy ez a posztkommunista társaság akkor bizony farkast kiáltott. Most pedig, amikor ez a nem éppen veszélytelen ragadozó már a kertek alatt ólálkodik, (sőt!), akkor előállnak a régi dumával. Hogy az »idegen szép«: persze a határon túli magyar, az nem, pláne, ha nem rájuk szavaz.

Kétségtelen, hogy ezt a veszélyérzetet számos internetes anyag is erősíti, amelyeken nyoma sincs a PC nevű kényszerzubbony bármiféle tiszteletének. Az is igaz, hogy ezek az anyagok többnyire nélkülözik a forráskritika lehetőségét, amit kár is (volna) rajtuk számon kérni, hiszen az internet – bár a cenzúra teljes kiiktatását is magával hozó vívmánynak tekintjük – a totálissá váló ellenőrzés lehetőségét is jelenti. Ezért aztán úgy vagyunk az efféle olvasmányokkal (már akik nem vagyunk teljesen agymosottak), hogy cselekedeteinket a »jobb félni, mint megijedni« tudata kell hogy meghatározza. Akár a Korán valószínűleg egyoldalú és önkényes értelmezésén alapuló iszlám törvénykezésről, illetve világhódító szándékokról, vagy a bevándorlás szervezettségének leleplezéséről van szó. Azt is tudjuk, hogy az internetes irodalom különösen a fiatalok körében népszerű. Tisztában kell lennünk az őket érő hatásokkal. Egy tanár kollégám mondta egyszer, hogy ki nem állhatja a szappanoperákat, de kénytelen nézni őket, mivel hogy a tanítványai is azokat nézik.

Aligha lehet viszont bármilyen szempontból a szappanoperákkal egy lapon említeni a Napi Gazdaság online változatában a Magyarország megszállását tervezi a terrorállam című, 2015. március 31-én közölt írást. Mindenképpen fölvetődik, hogy ha az itt található információkat információknak tekintjük, akkor csak a »csak semmi pánikot!« jelszó jegyében nem kapta meg az őt megillető társadalmi visszhangot, megfelelő sajtónyilvánosságot. De vajon jó-e valamire még ez a jelszó? Elég sok adatunk van arra, hogy a történelem nagy kataklizmái az emberek túlnyomó többségét váratlanul, felkészületlenül érték, amibe belejátszott nemcsak az öncsalásra való hajlam, hanem a parancsnoki hídnál álló mindenkori politikai elitnek az említett jelszó iránti affinitása is. E sorok írójának meggyőződése, hogy a jelenleg a kormányrudat kézben tartók döntő többsége ebből a szempontból kivétel: következetesen elutasítja a struccpolitikát.”