„Aztán itt van ez a »jó nagy kapu...« Ezzel a hasonlatával egyszersmind jól elkülönül a kormány »kiskapus« politikájától, amely megkülönböztet gazdasági (vagy megélhetési) bevándorlót és politikai menekültet, s csak az utóbbiak jöhetnek. Lehetőleg minél kisebb kertajtón...
Böjte jó nagy kapuról beszél. Érdekes vizsgálat lenne, hogy ez a magyar emberek lelki szemei előtt vajon bezárva vagy szélesre kitárva jelenik meg? Ezen morfondírozva bizonyára sokaknak fülében-szívében felcsendül a klasszikus Bródy-dal: »Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék, Akárhonnan jönne, bárkit beengednék, Nem kérdezném tőle, hát téged ki küldött, Akkor lennék boldog, ha mindenki eljött.«
Ha ezen iromány elején rafinériával vádoltam a riportert, legalább ennyire kétértelmű Csaba testvér magyarázata a nagy kapura: »...hiszen tudatosan kell fogadni az érkező életeket...« Vajon mit jelent valakit tudatosan fogadni? Ez a kifejezés egyrészt magába foglalhat egyfajta kontrollt és szelekciót, meg is említi a szeretettel, jósággal való integráció szükségességének felső határát, ugyanakkor lehet a gondoskodás szinonimája is. Annál is inkább, mert a következő -már idézett- mondata a menekültek között elvégezendő feladatokról szól.