„Ami Oroszországot illeti, a Jobbik politikája nem érzelmi alapú. Nem az elmúlt huszonöt év diplomáciai talpnyaláskultúráját valljuk, csak őszintén fogalmazunk egy sorsdöntő, hazánkat közvetlenül érintő kérdésben. Ukrajnában nyugati támogatással másfél éve egy olyan kormány kaparintotta meg a hatalmat, amelynek első intézkedései között volt, hogy visszavonja a nemzetiségek, köztük a magyarok nyelvi jogait, és hadat üzenjen saját állampolgárainak, akik történetesen orosz ajkúak. Ez a nyíltan soviniszta új ukrán elit pedig nem a semmiből került Kijevbe. Emlékezzünk Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár szavaira, aki maga is beismerte, hogy Washington komoly pénzekkel támogatta a kijevi változásokat kirobbantó csoportokat. A jelenlegi ukrán kormányban pedig hemzsegnek a Soros- és Adenauer-alapítványok pénzén kikupált, a CIA által kiképzett, idegen országokból »leigazolt«, rekordidő alatt honosított, de gyakran amerikai állampolgársággal is rendelkező káderek. Feltételezhetően a Bem rakparton is gyakran hangoztatott ukrán demokrácia és nemzeti szuverenitás nagyobb dicsőségére…
Ukrajna tehát a hidegháború vége óta folyamatosan zajló, agresszív amerikai geopolitikai terjeszkedés legújabb terepévé vált, ahol Európának csak önsorsrontó, érdekeivel ellentétes statisztaszerepet osztottak. A gyarmatosítás persze itt is a nép által hőn áhított nyugati integráció, demokrácia és nyugati életszínvonal utáni ácsingózást kihasználva, hazugságok köntösébe van bújtatva. Washington ugyanis Grúzia után most itt próbál borsot törni Moszkva orra alá, miközben végzetes adósságspirálba és egy megnyerhetetlen háborúba hajszolja Ukrajnát, ezalatt egész Európát megosztja és szembefordítja Oroszországgal, nemcsak gazdasági, de politikai és katonai értelemben is. Cui prodest? – tehetnénk fel a költői kérdést. Amerika mindezt most egy soviniszta szólamokat harsogó bábkormányon keresztül teszi. Ez a részben külföldi ügynökökből álló kabinet folytat bosszúhadjáratot az ország kisebbségei ellen, Moszkva pedig a Délkelet-Ukrajnában élő orosz kisebbség védelmére kel. Ahogyan nekünk is kötelességünk védeni a kétszázezer kárpátaljai magyart egy ilyen vezetéssel szemben, ha kell, szembehelyezkedve ellenérdekelt nyugati »szövetségeseinkkel«. Tudjuk, hogy ez nem kis konfliktussal jár, de a határon túli nemzeti kisebbségeink érdekei előrébb valók, mint a »jószomszédi viszony« és az amerikai érdekek gátlástalan kiszolgálásáért remélt vállveregetés. Ebben pedig Oroszországgal közösek az érdekeink, ha szeretjük Moszkvát, ha nem.”