A bevándorlási probléma megoldásáról

„Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!”
(Batsányi János: A franciaországi változásokra)

Mindenekelőtt tisztázni kell – mert láthatóan nem mindenki számára egyértelmű –, hogy amikor a migráció kérdéseit próbáljuk megbeszélni, nem kizárólag és nem elsősorban a jelenlegi állapotokat kell tekintetbe vennünk, hanem azt, ami valószínűsíthető. A jövendőt pedig megláthatjuk, ha figyelő szemünket például Párizsra vetjük. Mert lehet, hogy pillanatnyilag nem vagyunk célország, mert nem élünk úgy, mint Párizsban – amit én a bevándorlók lakta negyedekben ottfelejtett franciák sorsára tekintettel nem is sajnálok –; de még mindig jobban élünk, mint Szenegál-felsőn. Ha majd nem lehet többé nyugatra menni, akkor a bevándorlók majd ide jönnek; hacsak már előtte ide nem küldik őket valamiféle kvóta alapján. Hogy Nyugat-Európa mikor telik meg, azt nem tudom, de előbb-utóbb biztosan eljön az a pillanat, ha minden így megy tovább.

Mert gondoljuk csak meg, hogy mi is történt. Húsz évvel ezelőtt Nyugat-Európában sokan figyelmeztettek arra, ami mostanra valósággá vált. Akkor őket szélsőségesnek, fasisztának és minden egyéb ehhez hasonlónak titulálták − lehet, hogy azok is, azonban amit akkor jósoltak, az igaz. Kórusban zengett „Az idegen szép!”; „Éljen a multikulturalizmus!”, „A bevándorlókra szükség van!” és hasonló emelkedett marhaságok. Ezek a pártok, mint Ausztriában az FPÖ vagy Le Pen Franciaországban, napjainkban pontosan azzal is kampányolnak, hogy „Ugye megmondtuk!”. És tényleg. Tőlük ki fog vajon bocsánatot kérni, hogy pardon, nektek volt igazatok? És főképpen ki fog bocsánatot kérni a sok agymosott baloldali szavazótól, akik rendszeresen hatalomba segítették a dogmatikus, ostoba eliteket ezekkel a jelszavakkal és most azon gondolkodnak, hogy ők hová költözzenek megszokott városaikból? Talán majd akkor kérnek bocsánatot, amikor a Breivik-hadosztály próbálja visszafoglalni Párizst.

*

Ne legyen igazam, de félek attól, hogy pontosan a balliberálisok által megvezetett kisemberek lesznek azok, akik ordas eszmék nevében kaszára, kapára kapva vissza akarják majd szerezni azt, ami egykor az övék volt. És akkor az Isten irgalmazzon nekünk. Az elmúlt században bőven volt arra példa, hogy az érdekeikben, érzelmeikben, hiteikben megcsaltak üvöltő csőcselékké váltak és megpróbáltak igazságot szolgáltatni maguknak. Kő kövön nem maradt. Tulajdonképpen senki sem tudja, hogy mennyire lehet feszíteni a húrt, mikor szakad el. Az emberek – ahogyan szokták – ma még menekülnek a szembenézés elől Nyugat-Európában is. Úgy gondolják, a menekülteket majd nem az ő házuk mellé telepítik le, nem az ő gyerekei iskolájába íratják gyerekeiket. Tévednek. Minél több bevándorló jön, annál elkerülhetetlenebbül, mert ez egyszerű matematika.

Az „állam” vagy a „társadalom” nem fogad be menekülteket, ugyanis ezek csak szavak és a fejünkben léteznek, mint fogalmak. Befogadni Pista bácsi és Náncsi néni fogadja be a faluba, ők azok, akiknek a szomszédjába költöznek vagy akiknek a lépcsőházában laknak majd. A fenti absztrakciókra hivatkozni vagy önáltatás, vagy sunyiság − annak reménye, hogy jó messzire fogják eltüntetni őket és én majd nem találkozom velük. Hiába kérdezzük meg a „népet” – ami maga is csak egy absztrakció –, ha nem úgy tesszük fel neki a kérdést: akarja-e, hogy a szomszédjába költözzenek. És nem, ez nem populizmus, hanem felelős tájékoztatás arról, hogy mi vár(hat) rájuk. Mindenki roppant irgalmas és empatikus, ha neki magának nem kell csinálnia semmit. Nincs az a jó cselekedet, amire ne biztatnék másokat, ha nekem semmibe sem kerül és nem származik hátrányom belőle.

*

Mostanában, amikor zajlik az összeurópai sakkozás a menekültekkel, mindenki feszülten figyeli, hogy a végén a jelenleg érvényes szabályok szerint ki fog rosszul járni. Értsd: kihez fogják visszatoloncolni a legtöbb menekültet. A dolgok jelen állása szerint igen jó esélyünk van – ismét – a vesztes szerepére, együtt a többi EU-s határországgal, ahová a menekülteknek a geográfiai szükségszerűség szerint érkeznie kell; bárhová is mennének egyébként. Az érvényes szabályok szerint ugyanis ide kell(ene) visszatoloncolni az elkapott illegálisokat. Mindezt azért, hogy „lefolytassák a hivatalos eljárást”.

Az EU-s szabályok szerint ugyanis – amelyet nyilvánvalóan gyakorló elmebetegek alkottak – úgy kell csinálni a dolgot, hogy a beérkező illegálist kikérdezik, meghallgatják, majd pedig eldöntik, hogy megfelel-e a befogadás kritériumainak. Aki e szabályokat hozta, az vagy sohasem látott még illegális bevándorlót, vagy hülye – esetleg mindkettő. Az illegális bevándorló többnyire egy lepattant alak, mindenféle papírok nélkül, erősen hiányos angol vagy francia nyelvismerettel, ám ezt kompenzálandó gyakran kisgyerekkel felszerelve. Egyébként – ha nem az életét menti – kiskorú veszélyeztetése címén még külön nyakon kéne csapni, hogy tengereken, hegyeken és ellenséges törzsek földjein át magával hurcolta azt a szerencsétlen kiskorút. Amikor „elfogják”, semmi más módon nem lehet megállapítani, hogy honnan jött, csak úgy, hogy megkérdezik tőle. Ő meg azt mond, amit akar. Illetve a hosszú úton kiképezik egymást – tán a nálunk oly divatos élethosszig tartó tanulás első lépéseként –, hogy pontosan mit kell mondani. Az is lehet, hogy az elméleti képzés ára benne van az embercsempészeknek fizetendő díjban. Mindenesetre pontosan tudják, hogy azt kell mondani: élete és biztonsága veszélybe forgott a szomszéd törzs garázda magatartása miatt. De mi van, ha előtte esetleg ő maga is mészárolta a szomszéd törzset és most ezért lett forró a talaj a lába alatt? Ez már nem tartozik a hatóságokra.

Ezt az egészet a hatóságnak el kell(ene) hinnie, nyilvántartásba venni őt és átmeneti szállón elhelyezni, amíg „kivizsgálják”, hogy mennyire sikerült igazat mondania. Eközben persze az illegális elhúz Párizsba és soha többet nem találják meg, de ez a valósághoz tartozik, tehát a szabályozást egyáltalán nem befolyásolja. Mármost ez a „kivizsgálás” önmagában is ugyancsak érdekes dolog. Ahhoz, hogy megállapítható legyen valakinek a személyazonossága, nyilván el kéne menni abba az isten háta mögötti szíriai vagy csádi faluba – amit egyébként egyfolytában lőnek a kormányerők, a felkelők és az ellen-felkelők, valamint mindenki akinek van puskája –, megmutatni az illető fényképét és kideríteni mennyire igaz, hogy innen származott és miért kellett elmenekülnie. 2013-2014-ben mintegy 60 ezer bevándorló érkezett illegálisan csak Magyarországra, ennyi ügyet egyenként kivizsgálni tehát roppant életszerű.

*

Ezt belátva került sor arra, hogy egész országokat, sőt térségeket kezdtek vizsgálni a „biztonságos” voltuk szerint. Így persze azok az országok, ahol éppen polgárháború dúl, azok „nem biztonságosak”. A kérdés már csak az, hogy hol nincs polgárháború. Szinte az egész Közel-Keleten valamilyen szinten háború zajlik. Lehet, hogy csak robbantgatnak, de az is lehet, hogy egész országrészeket foglalnak el. Mindenesetre a polgári lakosság nincs biztonságban, mert tetszőleges zászló alatt dühöngő rablógyilkosok bármikor rájuk támadhatnak. Ezek a polgárháborúk pedig – mint már írtam – addig fognak tartani, amíg az illető országok nem találnak maguknak egy újabb véreskezű diktátort, aki majd rendet csinál. Ez pedig még odébb van, az eddig felmerült szereplők nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, nem sikerült valamilyen látványos politikai orgyilkossággal vagy egész nemzetségek és törzsek kiirtásával megszerezni a szükséges tekintélyt. Jönnek majd tehetségesebbek, ez a történelmi tapasztalatok alapján kétségtelen, de eltart még egy darabig. Addig pedig özönleni fognak a migránsok.

Ebben az a szép, hogy azt a kérdést, hogy az illető miért hagyta el az adott országot, értelemszerűen senki sem vizsgálja. Ha például Nigériában megsemmisítik a Boko Haramot, akkor tömegével számíthatunk a fiúkra Európa határain; virtigli szociopata rablógyilkos valamennyi. Ez kell nekünk, nem a mohácsi vész, néhány száz vagy néhány ezer sötét alakkal több a százezres menekültáradatban nem oszt, nem szoroz. Észre sem veszik. És még csak hazudniuk sem kell, az életük valóban veszélyben van otthon, hiszen az ingerült lakosság tényleg nagyon szeretné szép lassan agyonverni őket – teljes joggal persze.

Mi több, az EU saját országait is minősíti a menekültek biztonsága szempontjából. Mert úgy van az, hogy Európában is vannak biztonságos és nem biztonságos országok, mármint bevándorlási szempontból persze. Az ENSZ ajánlásai szerint például Görögország nem biztonságos ország és Szerbia sem az. Ezért aztán oda nem lehet a bevándorlókat visszatoloncolni. Mindkét ország esetében nagyjából ugyanaz az ok: nincsenek kiépülve a menekültügyi szervezetek. A tetejébe állítólag Szerbiában még durván is bánnak velük a hatóságok. A lényeg az, hogy ezzel szemben Magyarország viszont biztonságos, ezért ide simán vissza lehet küldeni őket. Ennek egyre nagyobb jelentősége lesz most, amikor az EU-t alkotó országok mindegyikében már a hivatalos politikának is kezd elege lenni a bevándorlókból.

Őrültség, de van benne rendszer. Ha egyszer elkezdenék a bevándorlókat visszatelepíteni mondjuk Szudánba, akkor az ottani hadúr majd lelöveti az első repatriáltakat – néhány ember lelövése arrafelé a normál ügymenet része –, és akkor soha többet oda már nem küldenének vissza embereket a humanista nyugati országok, hiszen a visszaküldöttek élete veszélyben forog. A hadúr pedig nyugodtan kijelentheti, hogy mindezt a szudániak érdekében tette, azért kellett e kis áldozatot meghozni, hogy a többiek Európában maradhassanak, hiszen jobb nekik ott, azért mentek oda. Mindez pedig megerősíti azt a mindenhol hangoztatott álláspontját, hogy ő népének anyja helyett apja.

Lehet, hogy hazánknak tulajdonképpen nem kéne mást tenni, csak fel kellene oszlatni a menekültügyi szervezeteket, az illegálisokat pedig nem kellene nyilvántartásba venni. Ha még a hatóságok is durván viselkednének velük, akkor lekerülnénk a „biztonságos” országok listájáról és senki nem küldene ide vissza menekülteket, mert rosszak vagyunk és nem érdemeljük meg őket. Ezzel egyébként én is egyetértek.