„A miniszterelnöknek egyszerűen nem volt érdemi mondanivalója. Megkockáztatom: a Soros-Palmer páros által Magyarország élére egykoron kiválasztott szűk kör tagjaként, a családja révén a nemzeti vagyonból jókora részt kihasító újgazdagként nem is lehetett. Így a beszélgetés alig lépett túl azokon a kereteken, mint amelyeket a különböző közéleti csatornákon a szokásos kérdezz–feleletekben megszoktunk. Orbán Viktor rutinszerűen megismételte mindazt, amit már hallottunk tőle máskor. Ezzel szemben, például, megkísérelhette volna a világban végbemenő tektonikus változások értelmezését, s ezek között meghatározni Magyarország helyzetét. Ebből kiindulva valamilyen programot is felvázolhatott volna az ünnepesti órában.
De ha már nem tett ilyet, legalább indulatosan szólt volna azokról a visszásságokról, amelyekkel az általa vezetett ország népe – gyakran éppen a kormány úgymond rendteremtésének, népboldogító szándékának következtében – naponta találkozik, s amelyekkel szemben nap, mint nap küzdelemre kényszerül, miközben a küzdelembe egyre gyakrabban belefárad, belefásul! Ám Orbán Viktor nem érzett késztetést arra, hogy érzelmi húrokat pengessen meg. Talán azért nem, mert nem elfáradt ő, hanem belefáradt az ország átalakításába. Mint ilyenhez, már nem érnek fel hozzá a Tiborci sirámok. Egyre inkább az foglalkoztatja, hogyan ítéli meg tetteit az utókor. Ezzel kapcsolatban meg is jegyezte: attól függ, hogy ki írja a majdani történelemkönyveket. E tekintetbenOrbán és Bayer egyetértett abban: akkor járnának jól, ha az Orbán-kormányzás értékelését Bayer Zsolt végezhetné el.
Nem tévedés! Ez a jópofáskodás is része volt a beszélgetésnek. Pontosabban: a miniszterelnöki interjúnak, amelyben minden szó, minden mondat külön hangsúlyt kap attól, hogy az ország tényleges vezetőjétől származik. Ennek az élcnek szánt intermezzónak akár az is lehet az olvasata, hogy a sok egyéb nehézség mellett, az eddigi médiumainak nagy részét elveszített miniszterelnökben tanyát vert a kishitűség. Ha ez igaz, annak kapkodás, következetlenség, pillanatnyi befolyásoknak, hatásoknak, hangulatoknak való engedékenység lehet a következménye. És mintha már tapasztalnánk is ilyeneket. Ez pedig – pártszimpátiától függetlenül – nem túlságosan jó hír annak az országnak, amely végre némi kiszámíthatóságot, stabilitást várna a negyedszázados ide-odarángatás után.”