Iskola határok nélkül

„Mi a különbség a finn modell és a magyar elrettentő példa között?

A hazai intézkedések egy része egyszerű, brutális hatalomkoncentráció. Ezzel elvileg megpróbálhatnának értelmes dolgokat is véghezvinni, de előbb-utóbb óhatatlanul lazítani kellene rajta. A finnek azért bízhatnak abban, hogy lesz elég interdiszciplináris segédanyag egy ekkora rendszerváltás után, mert a tanáraik autonómiája ezt lehetővé teszi. Ehhez rengeteg innovációra van szükség, minél több jó tanár kreativitására és ötleteire. Nyilván nem sziporkáznak annyira ott, ahol tankönyvből is csak egy van, és személyesen a miniszter nevez ki minden iskolaigazgatót.

A magyar oktatásirányítás sajátossága, hogy nem merít a tanárok és iskolák tapasztalatából és bölcsességéből, viszont mindenkire rákényszeríti a saját korlátait. Azok pedig rettenetesen szűkek. Akik a területért felelnek, valószínűleg tisztában vannak saját alkalmatlanságukkal, ezért is próbálnak elnyomni minden tehetséget. Itt senki sem lehet okosabb Czunyiné Bertalan Juditnál, vagy korszerűbb Balog Zoltánnál.

Ők viszont nem gondolnak semmit arról, hogy milyen legyen az iskola. Amit változtattak rajta mindezzel a hatalommal, az merő műparasztkodás. Mind olyasmi, amit – szerintük – el lehet adni azzal, hogy ezek nemzeti és keresztény dolgok. Tehát jók. Aki azt mondja, hogy nem kell ennyi testnevelés és erkölcstan, az a betegség és az erkölcstelenség (továbbá a drogmaffia) oldalán áll, és punktum. Hogy van-e értelme, helyszíne és releváns tartalma a tornaórának vagy az erkölcstannak, az tökéletesen mellékes.

Ráadásul nem csak az a baj, hogy ezek a hagyomány mankóin botorkáló, fáradt és üres agyak nem tudnak újítani. Eleve szemben állnak mindenféle újítással, mert ami új, az rossz.”