Hazafelé sétálás a szüleimtől Népszínház utcából...

„Valami olyasmit mondok, hogy tudok-e segíteni, mert kívülről úgy tűnik, hogy baj van. »Hol voltál, honnan van marborod?«, »Mit csináltál«- ordítja a férfi ütve a nőt. Közben a férfi felém fordul, azt mondja, nem mondja, kiabálja, hogy nem érdekli, hogyan tűnik kívülről. Eközben nő első alkalommal tud felém nézni a kis szünet hatására, megpróbál elmenekülni, nem sikerül. De rám néz találkozik a tekintetünk, azt mondja a férfinak: »Látod? Hagyd abba!«. Eközben, hogy megakadályozzam, a további ütlegelést megkérdezem a férfitól, hogy esetleg nekem el tudja-e mondani, hogy mi a problémája a nővel WTF? Who cares? De muszáj, talán így meg tudom nyugtatni, talán abbahagyja az ütlegelést. Odajön, odaáll, elém kb. 1 méter van köztünk, azt ordítja az arcomba, hogy nem érdekel, nem akarom elmondani, semmi közöd hozzá. Eközben a nő megpróbál elmenekülni, a férfi utoléri, és beleveri a fejét a ház felújítása miatt odaállított fagerendába.

Remegek, nem tudom, hogy mit csináljak. A jelenetnek tanúja lesz az utca másik oldalán három tinédzser korú fiatal, az egyik nő. Annyit hallok, hogy a lány az kiabálja, hogy »dehát beleverte a fejét az oszlopba«, olyan mozdulatot tesz, mintha oda akarna jönni, aztán továbbhaladnak. Ez látva közben azon imádkozom, hogy csak vegye a kezébe valaki az irányítást. Én nem tudom. De nem jön senki az a férfi, sem aki épp annak a kocsmának az ajtajában áll belülről ahol történik a bántalmazás. Ránézek, rám sem néz. Azon gondolkodom, hogy mivel tudnám megfordítani a helyzetet. Merjem-e mondani, hogy kihívom a rendőrséget? De akkor engem is bántani fog. RETTEGEK. Aztán kimondom. Ha nem hagyja abba, akkor kihívom a rendőrséget! Öt méterre állnak tőlem. A férfi azt kiabálja felém, hogy »neked is megbaszom a szádat, nem érdekel, ha kihívod a rendőrséget«, bum bum bum bum pofon pofon pofon tovább veri a nőt.

Mindez persze iszonyatosan gyorsan történik, másodpercek. Azt érzem, hogy ha elveszem a telómat a szeme láttára engem is agyonver. Tudomásul veszem, hogy nem tudok semmit elérni. NEM bírok odamenni és az ütései elé állni. Hagyom, hogy bántalmazza a nőt. Elviselhetetlen. Mit csináljak? Átmegyek a másik oldalra, otthagyom a nőt egyedül a férfival. Lefordulok, az Auróra utcába, igen, be fogok menni az Aurórába, és? Akkor ott mit fognak csinálni ők is csak a rendőrséget hívnák. Nem, nem lehet, akkor szem elől vesztem őket. Sok idő. Közben egy első emeleti ablakból kihajol egy nő az auróra utcában. Még mindig félek, hogy nem kerültem olyan távolságba, hogy elővehessem a telefonom, meglát és agyonver. Előveszem, elkérem a rendőrség számát az ablakban csüngő nőtől, mert nem jut eszembe. Nem tudja. ÁÁÁÁ. Felhívom egy jó barátom. Add meg a rendőrség számát, ok, 107. Hívom, szeretnék bejelenteni egy utcai bántalmazást...Csak a nő személyleírására emlékszem. A férfiból, csak a szemére, ahogy ordít és néz bele a szemembe. Hozzátartózó? Nem, nem vagyok hozzátartozó, kell mentő? nem, nem kell mentő, küldjenek gyorsan egy rendőrautót! Közben haladok a lakásom irányába.”