Magyarországon a kábítószer-probléma egy fétis

„Akikkel nap mint nap találkozol, azok számára fontos az ünnep?

Nagyon sok ember számára semmit nem jelent. Egyébként érdekes, hogy az öngyilkossági statisztika is mennyire megváltozott. Régen vezetett a karácsony. Ma már nem sokban különbözik egy átlagos naptól. Alapvetően ez nem szól másról, mint a szorgalmas médiamunkásokról. Nekik köszönhetjük, mert a hírszegény időszakban rendre beszéltek arról, hogy be lehet csengetni a szomszéd nénihez, aki ott van egyedül, mert a fia külföldön van, Skype-olni nem tudnak… Vigyél át neki egy tálon 3 db süteményt. És akkor a néni ott áll, kezében az altatós dobozzal, de nem veszi be, mert töltést ad neki ez az apró szeretet-injekció.

Picit jobban figyelünk a szomszédra. És a »tékozló fiúra«? A saját gyerekünkre, aki elsodródott?

Na, de miért kell ehhez karácsony? Hogyan tudna visszajönni a tékozló fiú, vagy miért? Ahogy mondtam, a tékozló fiúnak kell belenézni a tükörbe. Ilyen történettel millióeggyel találkozom. „Nem tudok mit kezdeni a huszonéves fiammal, lányommal – mit tegyek?” Nem tudunk vele igazándiból mit csinálni. El se jut odáig, hogy szembesüljön a problémával. Azt szoktam mondani a betegeimnek, hogy saját magával szemben legyen őszinte. Nem kell apával vagy anyával. Aztán az első lépés az lehet, hogy akarok-e változtatni? Szerintem egyébként a kábítószerkérdésnek Magyarországon sokkal kisebb a jelentősége, mint amekkorát ebből a politika és a sajtó csinál. A számadatok is azt mutatják, hogy 20 ezer drogfüggő van. Na, de van 60 ezer nyugtatószerfüggő, 25 ezer orrcseppfüggő, 100 ezer hashajtófüggő, 150 ezer játékszenvedélyes és 800 ezer alkoholista. De Magyarországon a kábítószer-probléma egy fétis.

Minden, amit felsoroltál, az önámítás vagy a szorongásoldás eszköze.

Persze. Csak kiragadjuk a kábítószert azért, mert az én korosztályomnak semmit nem mond. Ez egy lebegő fétistárgy a levegőben, amivel nem tudunk mit kezdeni, nem tudunk róla kommunikálni.”