„Minden új generációnak nehéz belenőni az idősebbek világába. Különösen bajos lehet ez, ha egy zárt, az értékei és beállítódásai feltétlen elsajátítását megkövetelő türelmetlen világ várja őket. A Fidesz-hatalom reményeik feladását kívánja a Nyugat világát minden korábbinál inkább közvetlenül ismerő fiataloktól. Miközben cserében alig ajánl valamit: gyors előre jutásra általa csupán az önmaguk teljes feladására kész személyek számíthatnak. A kádári idők feltörekvőinek reflexeit már alig értő ifjabb korosztályok inkább tömegesen fellázadnak az elfogadható jövőt nekik kevéssé kínáló rendszer ellen. Időről időre elcsitulhat tiltakozásuk, ám beszorított helyzetük folyamatos feszültséget visz be Orbán Viktor államába.
A miniszterelnök világlátása teljes elfogadását várja az ország polgáraitól. Aki nem azonosul az egyébként meglehetősen változékony kormányfői akarattal, bármikor szankcionálandó ellenség lehet. A hatalom egyszerűen nem hagy kellő helyet a kritikának. 1989 felszabadulás-érzése után csupán az alávetett udvari értelmiségi szerepet kínálja. Legtöbbször a szigorúan szakmai részletkérdésekre vonatkozó bírálatot is bünteti. Így azonban a legjámborabb különvélemények megfogalmazói is jó eséllyel az egész rendszer ellenzékei lesznek. A rendszert támogató személyek pedig meglehetős valószínűséggel hitelességük elvesztésének nézhetnek elébe saját személyes szakmai közegükben is.
A Fidesz rendszertagadó oppozíciónak a hatalmat végképpen át nem adhatja, ezért állandóan tovább kell szűkítenie az ellenvéleményen lévők mozgásterét. De ezzel ismételten maga teremt okot az egyre viharosabb szembenállásra. A kormányváltás lehetőségének és az új kormányzati politika megvalósíthatóságának minden csorbítása csaknem szükségképpen az egész Orbán-rendszer elleni fellépésre sarkallja a tiltakozókat. A fennmaradó közéleti pluralizmus viszont végső soron a rendszerváltoztatás esélyét viszi a hatalmi szerkezetbe.
A Fidesz-KDNP-én kívül lényegében máris valamennyi parlamenti párt a teljes berendezkedés ellenfele. Ennyiben Magyarországon újra ugyanaz a helyzet, mint a két világháború között volt: szinte leválthatatlan a kormánytöbbség, ám a gyenge ellenzék a rendszer egészének tagadója. Így aztán, ha valamiért megbillen a hatalom, akkor ismét rendszerváltás következhet. Amennyiben a miniszterelnök nem képes a tiltakozó megmozdulások dinamikáját megtörni, akkor a hatalmának alapjait mindenfelől feszítő ellentétek olyan erővel összegződhetnek, hogy az már veszélyes lehet kormányára. Ez esetben viszont a 1989-es hosszú tárgyalásos átmenettől eltérően, nem elhanyagolható eséllyel, haragos emberek szabályos kelet-európai rendszerváltása jöhet, annak minden következményével együtt.”