Orbán, az év embere

„Ez elvileg azt jelenti, hogy a győztes politikus karrierje legszebb, ragyogó időszakát éli. És szeretném megspórolni a kötelező finnyáskodást, amely úgy kezdődik: árnyalja a képet az, hogy. Ám lehetetlen kihagyni, mert Orbán nem pályafutása legjobb formáját mutatja. Látomásos beszédei alkalmanként már talán Áder Jánost is mosolyra fakasztják, pedig a köztársasági elnök körülbelül annyiszor mosolyodik el, mint az arrébb pakolt József Attila-szobor.

Fölfoghatatlan okból Orbán csupa szervilis alakkal veszi zárt körbe magát. Olyanokkal, akik azt is hajlandók kijelenteni, hogy Magyarország lakossága nagyobb, mint Kínáé, ha épp erre a felfedezésre jut az unortodox logika. Értelmezhetetlen, hogy ösztönös politikai tehetsége hogyan hagyhatja mind többször cserben. Például akkor, amikor tiltakozók szomorú családi sztorival és fotóval ellátott csokit visznek neki, mire ő felfalja az édességet. Nem azért, mert szolidaritás meg együttérzés vagy ilyesmi, hanem mert: politika. Volt, hogy ez meg sem fordult volna a fejében, mert érezte: megalázza azokat, akik úgy vélik, épp árt nekik.

Hogy így is uralkodott az idén, az nyilván nem független attól, hogy az ellenzék összeszedettségének hiánya és politikájának tartalma miatt az erőviszonyok olyanok voltak, mint a Magyarország–Banglades vízilabdameccsen. De ez tényleg jelentéktelen, mert a győzelmet nem kell megmagyarázni. Ezért Orbán az év embere.”