Tudtuk, mertük, tettük

„Magyarországon ma nincs a szónak abban az értelmében diktatúra, ahogy a Kádár-rezsim alatt volt, és nincs putyini értelemben sem. Orbán Viktor és pártja szisztematikus és alapos rombolást végzett a joguralom és a demokratikus berendezés építményein. Az alaptörvény egyoldalú értékszemléletű preambulumától a választási törvény többszörös átírásáig –gondoljuk csak meg, Budapesten ma az ellenzéknek lenne a közgyűlésben többsége, ha a Fidesz ennek esélyétől tartva nem írja át előre a maga előnyére a törvényt – és a rendszer kontrollmechanizmusainak totális fékhibáiig számos olyan elem leírható, amely fényévekre van nem csupán a ’89-es álmainktól, de a 20 évvel későbbi (kiábrándító) valóság minőségétől is. Szabadpiac helyett államszocializmus épül, öngondoskodás helyett arra sarkallnak, hogy bízz a gondjaidat megoldó (valójában megsokszorozó) államban. A szellemi hanyatlás kormányzati szintje az egyetlen mutató, ahol dobogós pozíciót remélhetünk az uniós statisztikákban.

Mi azzal a felszabadító érzettel tüntettünk ’88-ban, ’89-ben az utcákon sajtószabadságért, Nagymaros ellen, demokráciáért, szabad választásokért, hogy egy több évtizedes rendszer romjait szerettük volna teljesen szétroncsolni, céljaink megvalósulása reményében.

A ma szabadságért – hívjuk azt a szabadságot nullaforintos netadónak akár – tüntetők számára hál’ istennek maga a tüntetés lehetősége természetes elem a kelléktárban, rengeteg példával és a gyülekezés szabadságát biztosító törvénnyel. Ez így helyes, és nagyon örömteli, hogy ezzel a szabadsággal olyanok is élnek a legújabban, akik eddig nem tették.

Nem csak a helyzet, a mai fiatalok zöme is különbözik tőlünk, egy dologban bizonyosan: többségük számára a politika szitokszó. Abszurd módon a közügyek iránt fogékony, érdeklődő fiatalok számára is. Erről persze nem ők tehetnek, ez a teljes regnáló és múltbeli politikai osztály (benne e sorok írója) felelőssége is, akik olyan mintát adtunk a politikából, amely taszítónak és nem vonzónak tűnt. De ez a tekintetben mindegy, hogy a fiatalok, akik a netadó ellen tüntetnek vagy pár éve a joguralom szétverése miatt: ilyenkor természetesen politizálnak.

S abban egészen biztosan hasonlítanak ránk ezek a fiatalok, hogy legalább annyira megérdemlik, hogy egy nyugati, működő polgári demokráciában éljenek, mint mi. Lehetőségeik erre nagyobbak, mint nekünk voltak az echte diktatúrában, bár ez ma nemigen látszik, ha csak a kormányzat működését figyeljük. De látszik, ha abból indulunk ki: tudni, merni, tenni fogják a dolgukat egy szabadabb és jobb Magyarországért.”