„Ön kisegér, Orbán Viktor pedig elefánt – így írta le kettejük viszonyát másfél éve egy interjúban. Javult azóta valamit az arány?
Én a kisegér nevében tudok nyilatkozni: tovább fogytam.
Vagyonban?
Dehogy!
Befolyásban?
Áh! Testsúlyban. Ami jó hír. Amúgy érvényes a régi leosztás. Miért is ne lenne az? Egy gazdasági vezető lehetőségei össze sem vethetők a mindenkori miniszterelnökével, különösen, ha kétharmados felhatalmazással bír az a kormányfő.
Azért az újdonság, hogy az Orbán-Simicska háborúval világossá vált: az elefánt nem kedveli az elefánt méretű egereket. Inkább szeretne hat-nyolc, nyúlméretű egeret minden placcon, a médiában, az építőiparban, az útépítésben, a pénzvilágban, az élelmiszeriparban.
Mire céloz?
Simicska túl erős volt, önálló hatalmi központ, olykor szembeszállt a kormányfővel, sajtójában kikezdett fideszes vezetőket, az emberei bent ültek a tárcáknál, a miniszterek lesték kegyét. Orbán megelégelte ezt, visszametszi régi barátját, és a Simicska-portfolió egy részét szétosztja más „nemzeti nagytőkések” között. Mert pár nyúllal könnyebb bírni, mint egy-egy elefánttal.
És?
Ön is elefánt, még ha interjúkban úgy tesz is, mintha cincogna.
A Simicska-ügyet nem tudom minősíteni, nem rendelkezem elég információval. Ami pedig a saját területemet illeti: az élelmiszeriparban a túlélésért küzdenek a cégek, nincs rajtuk mit visszametszeni, a bankvilágban meg bár valóban mi vagyunk a legnagyobbak, sosem éreztem, hogy Orbán Viktor zsugorítana bennünket. Sőt, folyamatosan biztatja a bankokat, köztük bennünket is a… (...)
Azt is mondta a miniszterelnök - október végén a közrádióban, a devizahitelek kapcsán -, hogy ma »a legfontosabb kérdés a bankok elszámoltatása«.
A devizahitelesek gondja döntően abból származik, hogy a kormányok – és itt nem csak Orbán Viktor kabinetjeire gondolok – nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy csatlakozzunk az eurózónához, így folyamatosan nőtt az országkockázat és gyengült a forint. Kezelhetőbb volna a devizahitelesek helyzete, ha ma nem háromszáz fölött járna a korábban kétszázharminc forintos euró.
Annak idején az OTP is beszállt a devizaalapú hitelezésbe.
Csak amikor a lakáshitel-állományban lévő hatvanszázalékos részesedésünkhöz képest az új hitelekben húsz százalék alá estünk. Úgy nézett ki, ha nem lépünk, kiszorulunk a piacról.
Ön sejtette, mi lesz ebből az egészből?
A bankok abban hibáztak, hogy elhitték, lesz konvergencia, s hamarosan tagjai leszünk az eurózónának, ami ugye kapásból megoldja a problémát, plusz bíztunk a forintban. És ki gondolta volna, hogy olyan válság köszönt ránk, mint lett a 2008-as?
Ki gondolta volna, ha nem önök?
Sem Magyarországon, sem külföldön nem látta senki előre a válságot, különösen nem annak mélységét. Ennek ellenére mi világosan felhívtuk a figyelmet arra, mivel jár egy esetleges árfolyam-elmozdulás, így mindenki a saját döntése alapján vállalta vagy sem a kockázatot. Az igaz, hogy voltak olyan hitelközvetítők, akik a banki tájékoztatást gyakran felülírták. Nem is értem, ők miért nem részesülnek az elszámolás terheiből.
A többi kelet-európai országban a helyi pénzügyi felügyelet hamar gátat szabott a devizahitelezésnek, nálunk viszont a kétezres évek közepén úgy volt vele a kormány, hadd fogyasszon a nép, hadd érezze, hogy egyre jobban él, nem árt az választás előtt.
Ami az akkori kormány viselkedését illeti, abban egyetértek. A bankot érintő kritikával viszont nem. Mi szóltunk!
Mondja azt a kétéves gyereknek, hogy ne nyúlj a konnektorba, mert baj lesz, mégis belenyúl. Erre találták ki a vakdugót.
Nem tudom magamra venni ezt a kritikát, mondom, mi sokáig ellenálltunk. Megjegyzem, a devizahitelt az első Orbán-kormány idején engedélyezte a jegybank és a bankfelügyelet.
Onnan kanyarodtunk el, hogy Orbán szerint ma a bankok elszámoltatása a legfontosabb kérdés.
Az elszámoltatás kifejezést politikai kategóriaként értelmezem, szerintem inkább elszámolásról lehet szó. Ami nem teljesen igazságos, hiszen bár a terheket meg kellene osztani a kormány, az ügyfelek és a bankok között, most ránk hárul szinte az egész. Ami azt eredményezheti, hogy a bankszektor elveszíti tőkéjének, vele hitelezési képességének egyharmadát, s ez kihatással lesz a növekedésre és az életszínvonalra. Így még az is problémát jelenthet, hogy a bankrendszer képes lesz-e az európai támogatással készülő beruházások előfinanszírozására.
Az OTP még mindig egész jól áll.
Mi is veszítettünk tőkét, de valóban, a legújabb európai stresszteszt eredménye alapján az EU bankjai között a legerősebb húsz százalékba tartozunk. Mivel jelentős tőketartalékkal rendelkezünk, gondolkodhatunk további külföldi akvizíciókon, belföldi befektetéseken, lehetőségünk nyílhat visszakeresni az elvesztett jövedelmet. Másrészt külföldön, Ukrajnában és Oroszországban jelentős kockázatokkal nézünk szembe, így fontos a tőkehelyzetünk folyamatos erősítése. A lényeg azonban, hogy a teljes bankszektor a mostaninál több terhet már nem tud elviselni. Sőt, néhány bank már ezt sem képes elviselni, ők azok, akik kivonulnak.”