„Ezermilliárd forintra tehető az az összeg, amit nem fizetnek be az érintettek, tehát a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban (NAV) nagy a korrupció, hangzott a vád. A bejelentés kapcsán lezajlott egy hivatalos vizsgálat is, amely azzal a lakonikus megállapítással végződött, hogy a vádaskodás minden alapot nélkülöz. Sajnos azt már nem tudhattuk meg, hogy mi is az az alap, amit nélkülöz… Alaptalan-e, hogy hiányzik mintegy évi ezermilliárd forint adóbevétel, vagy az az alaptalan, hogy az adóhivatal fuldoklik a korrupciótól. (…)
Ezért is változik az adószedés gyakorlata, azaz kevésbé adóztatja az állam a jövedelmeket, mert nehéz feltárni a valóságtartalmukat, inkább a forgalomból veszi ki az adót. Ezért is terjed például a kiskereskedelmi egységek pénztári forgalmának közvetlen bekötése a NAV-hoz. A forgalmi adóztatás vált tehát a NAV legfőbb bevételi forrásává, nyilván itt a legnagyobb a kísértés a csalásra is. Ráadásul az áfacsalóknak az EU-szabályok is a kezükre játszanak. Az áruk a tagországok között áfa nélkül mozognak, mert az áfát mindig ott szedik be, ahol a terméket a fogyasztóknak értékesítik. Nem kell mást tenni a csalóknak, mint közbeiktatni olyan, csalásra szakosított kis cégeket – lehetőleg hajléktalan ügyvezetővel, minimális tőkével, s korlátolt felelősséggel –, amelyek az értékesítés után az áfával nyomtalanul eltűnnek. Ilyen rugalmas rendszereket, gondolom, nem egy káposztasavanyító betéti társaság, hanem egy nemzetközi hálózattal és könyvvizsgálói, ügyvédi infrastruktúrával rendelkező csapat üzemeltethet sikeresen.
Érdemes elgondolkodni azon is, hogy az EU miért ellenzi a fordított áfa bevezetését, amikor nem az eladó, hanem a vevő fizet adót. A már említett adóhatósági korrupció akkor jöhet létre, ha bizonyítható, hogy az adótisztviselők saját és együttműködő partnereik közös javára az adó elől tüntettek volna el pénzügyi eszközöket, azaz, ha az adótisztviselők bizonyíthatóan érdekkonfliktusba kerültek volna saját munkaadójukkal, a magyar állammal. Mert – noha az állam fizeti őket azért, hogy az adófegyelmet betartassák – mégis munkaadójuk érdekei ellen cselekedtek saját hasznuk érdekében. Ez lenne a korrupció, de ennek se híre, se hamva, csak a haraszt hisztérikus zörgetését hallani. A haraszt zörgése azonban jó arra is, hogy igazi, Európa méretű adózűröket eltakarja. Luxemburg és több más ország arra vetemedett évtizedeken át, hogy az alapelvet megsértve nagy nemzetközi cégek százai hamis költségszámlákkal jövedelmeket emeljenek ki onnét, ahol azok keletkeztek (egyebek mellett tőlünk is, méghozzá ezermilliárd forintjával). Majd pedig Luxemburgban mutassák ki jövedelemként azokat a pénzeket, ahol közismerten alacsony az adó szintje. Az ilyen módon kiemelt összegeken aztán a luxemburgi költségvetés és a magáncégek osztoztak. Mi ez, ha nem klasszikus korrupció?”