Három választás Magyarországon

„Marad még az a lehetőség, hogy az ember nem vesz tudomást a körülményekről, mondja a saját szövegét, nem azért száll be a politikai versenybe, hogy győzzön, hanem, hogy álláspontját bemutathassa, és várja, hogy saját kompromisszummentes elképzelése utat törjön magának. Nagyjából, ahogy Bokros Lajos teszi.

Bokros azt vette a fejébe, hogy létrehoz egy nyugatos, jobboldali tömörülést. Most tekintsünk el a korábbi politikai kanyaroktól és attól, hogy létezhet-e jobboldali párt jobboldali szavazók nélkül, meg attól is, hogy az elvi precizitás, ha nem költségvetésről, makroadatokról, vagyonról van szó, igen gyakran kicsorbul. Csak az alapvető dilemmát nézzük, tehát azt, hogy ahhoz, hogy vegytiszta elképzelések, programok közül lehessen válogatni ahhoz előbb meg kell törni a törzsi alapon szervezett brancsok világát; az pedig elég egyértelmű, hogy ebben mindegyik szereplő ellenérdekelt.

Lehet, hogy Bokros Lajosnak szelektív a memóriája, de nekem nem. Én még jól emlékszem arra, hogy mi történt vele négy évvel ezelőtt. A szánalmas végkifejlet, a retkesattilás bohózat ellenére izgalmas kísérlet volt, hogy a magyar besorolás szerint jobbról érkező MDF és a balról érkező Bokros közösen próbáljon új, konzervatív-liberális pártot építeni. Nemcsak a saját hibájuk, hanem a fenenagy demokraták mesterkedései a választási bizottságokban és a médiában is hozzájárultak ahhoz, hogy a formáció kizúgjon a parlamentből a véleményformálók általános rötyögésétől kísérve. Most az ő élükre állt Bokros: nem megtöri, hanem erősíti a törzsi logikát, nem mellesleg növeli az ideológiai katyvaszt.”