Tarlós, nosza, küzdjünk meg!

„Mi lelte önt?

Mocorog bennem egy húsz évvel ezelőtti érzés. Még 1994-ben a Köztársaság Párt színeiben én indultam a főpolgármesteri címért, és rettentően élveztem a kampányt. Jópofa gyerekek jöttek össze a pártvezetésben, olyanok, mint Bárándy Péter, Veér András és Bodrogi Gyula. A magunkénak éreztük a várost, minden bajával együtt, kétmillió ember sorsában gondolkodtunk. Lehet egy sztorit? Amikor mint ügyvédet fölhívott egy ügyfelem, hogy a rendőrök elvitték a testvérét, segítsek, azt mondtam, elnézést, nem érek rá, kampányolok, ajánlom Bárándy Pétert. Azonnal jeleztem Péternek, hogy számítson a megkeresésre, s kérdeztem, merre jár. Így válaszolt: „Most jövök le a hegyedről, és mindjárt megyek át a hidadon.” Ebből is kiviláglik, hogy tényleg úgy tekintettünk a városra, mintha mi irányítanánk.

Azon a főpolgármester-választáson ön bő 1 százalékot szerzett.

Viszont közben remekül szórakoztunk, fontos tapasztalatokat szereztünk.

Hogyan nőtt ki abból a két évtizeddel ezelőtti eufóriából a mostani próbálkozás?

Megcsiklandoztak a régi pajtások, mondván, bár annak idején nem volt ránk igény, de most eljött a mi időnk. (…)

Ön képes lenne munkahelyet, befektetőt hozni Budapestre?

Meg kell próbálni, az itt élők érdekében időnként a konfliktusokat is vállalni kell. De mondok mást. Javítani kell a közlekedést, leginkább úgy, hogy felszámoljuk a parkolási anomáliákat, és az autósok a csúcsidőn kívül használhassák a buszsávokat. Aztán: erősítsünk rá kulturális központ mivoltunkra, tegyünk meg mindent a turistákért. A legfontosabbak persze az itt lakók, az ő életüket kell minél komfortosabbá tenni. Egy jó város olyan, mint egy jó cipő: kényelmes és elegáns, aki belebújik, jól érzi magát. Legyen jó az itteniek közérzete! Ne lehajtott fejjel közlekedjünk kutyapiszkos utcákban, hanem emelt fejjel, mosolyogva.”