Sajnáljuk a Népszavát, előre bejelentett halála miatt? Na, ne

2014. július 02. 12:03

A médiában az 1990 után hatalmukat maradéktalanul megőrző „óbaloldaliak” gyűlölettel nézték, hogy négy és fél évtized kommunista uralom után a jobboldal is megjelent a médiában.

2014. július 02. 12:03
Magyar Nemzet

„A bal- és neoliberális oldalnak érdemes lenne egyszer önmaga mítoszaival szembe néznie. Például azzal az önáltatásukkal, hogy ha nagyobb lenne sajtójuk, akár át is vehetnék a hatalmat, és nem kellene alig leplezetten egy véres népfelkelésre várniuk, ami akkor jön el, amikor Beckett Godot-ja. A Jobbik szinte mindenfajta sajtó nélkül ért el egy olyan eredményt, amellyel Magyarország második legnagyobb pártja lett. Ugyancsak: aki egyetlen pillantást vet a vezető hírkereső szolgálat, a Hirkereso.hu oldalára, azt látja, a balliberális internetes portálok mellett a jobboldaliak alig játszanak szerepet. A Fidesz pedig 1998-ban saját sajtójának szinte teljes hiányában nyert választásokat annak ellenére, hogy akkor a világháló »nem játszott«. Arról az 1998-ról van szó, amelyet négy évvel korábban az MSZP-SZDSZ koalíció a közismert módon kezdte: a Pesti Hírlapot már az 1994-es választások első fordulója után megszüntették; a köztévében Baló György álma valósult meg az azonnali szőnyegbombázással, a Demokrata szerkesztőségét a második forduló után máig ismeretlenek verték szét vasrúddal, miközben e hetilap akkor sem kapott egyetlen egy hirdetést sem, amikor annak példányszáma 48 ezer volt.

A médiában az 1990 után hatalmukat maradéktalanul megőrző »óbaloldaliak« gyűlölettel nézték, hogy négy és fél évtized kommunista uralom után a jobboldal is megjelent a médiában, összes gyerekbetegségével. Akkor harsogták, hogy a »piacról kell megélni«, miközben a multikra is sikeres nyomást gyakoroltak, hogy ne hirdessenek a polgári lapokban. Majd később röhögtek, amikor emberi életekre törő maffiózó barátjuk egyik tévéjükben jelentette be, hogy egyenként likvidálja a jobboldali újságírókat.

És most sajnáljuk a Népszavát? Na ne.”

(Magyar Nemzet, 2014. július 1.)

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
enes
2016. január 09. 13:09
"...Horn Gyula mentette meg a Magyar Nemzetet a csődtől..." Jól emlékszem? Kinevezte Németh Pétert ( igen, u.az ) vezetőnek. (!)
Paul Légère
2015. február 06. 15:08
Ittál, lovas?
MOPO3OB
2014. november 07. 01:27
Nem kell sajnálnunk a Népszavát de talán érdemes megvenni. A Magyar Hírlap is jó lap lett miután hazai kézbe került.
Wazze
2014. július 05. 16:25
Aligha hiszem, hogy az Usa- nak nem adnék ki!... Még a pedofil zsidót is kiadták a franciák, pedig az zsidó volt, és mint tudjuk, azokra más törvények vonatkoznak! (Aztán persze elsikálták az ügyét...) Ha lett volna francia körözés, akkor viszont teljesen biztos hogy kiadták volna! És hogy sikálta volna el?! Ha nem utazhat oda, mert körözés van érvényben? Elintézte külföldről?! Szerintem valami féligazságot hallottál fél füllel oszt ennyi ragadt meg... De amiket leírtál az alapból ordas faszságnak tűnik...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!