Tovább határontúlimagyarozó baloldalozik a jobboldal?

„A határon túli magyarok kérdése igen érzékeny pontja a magyar közbeszédnek és politikacsinálásnak, igaz, nincs egyedül a vérmes topikok listáján. Az elmúlt egy évtizedben a magyar jobboldal pártpolitikai és civil szegmensei kopásig ismételgették, melyek is azok a ballépések (bal, értitek?), amelyeket a budapesti baloldal elkövetett a politikai szakzsargonban ma nemzetpolitikának nevezett kérdésben. Ezeket a vádakat mindannyian ismerjük, létjogosultságukat nem is vitatnám, hiszen igazságtartalmuk sok tekintetben megfontolásra érdemes. Magyarán: igen, bizony vannak itt (is) elkúrt dolgok.

Az idők azonban változnak, és ezek a politikai ellenfélről szóló narratívák sokszor lemaradnak erről a változásról. Ez azért van, mert e narratívák az adott politikai identitások részévé váltak, s mint olyanoktól nem könnyű megszabadulni. Pedig igen jó lenne őket lebontani, ha másért nem, hogy végre új politikai elitek jelenhessenek meg a jelenleg kiüresedett, de a szekértábor-logika által életben tartottak helyett.

A határon túli magyarok témakörében ezek a káros narratívák két, a baloldalt érintő meglehetősen téves állításban öltenek testet. Mindkettő felbukkan Szilvay Gergely a Mandineren megjelent minapi publijában, amely a Tovább határontúlimagyarozik a baloldal nevet viseli. A szöveg jóhiszeműségét egy pillanatig sem kérdőjelezném meg, szándékát tekintve pedig igenis dicséretes, hiszen a könnyített honosítás által a politikai közösségbe belépő határon túliak megbélyegzése ellen emel szót. No de mi az a két aspektus, amelyet elképesztően problematikusnak tartok, és amely nemcsak erre a szövegre jellemző, hanem a megszólalások elsöprő többségére?

1. A baloldaliak mind érdektelenek, sőt akár rosszindulatúak is a határon túliakkal szemben

Ahogy a szöveg fogalmaz: »a határontúlimagyarozás a baloldal antiszemitizmusa«. Más szóval a baloldal ugyanazokat a kirekesztési mechanizmusokat alkalmazza a külhoni magyarokkal szemben, mint amivel a jobboldal romaellenes szegmenseit vádolja. Az állítás alátámasztásául a mandineres szöveg a Népszavából és a Galamus-ból hoz fel példát, majd Bauer Tamás alakját emlegeti fel.

A magyar baloldal jelenleg és igen sokszínű kör, és drámai kifulladásának »hála« jelen pillanatban egy igen eleven, kísérletező és mozgalmas közeg is. Ezeket a sokszínű csoportokat így csuklóból rátolni Bauerre és a Galamusra nem föltétlenül tényszerű eljárás, és egyáltalán nem is tisztességes. Pártpolitikai játszmaként még értem, de mint közéleti reflexió már kevésbé állja meg a helyét.

Plusz még ez a fajta összemosás is közrejátszik annak megakadályozásában, hogy meglévő csíráiból szárba szökkenjen egy a Bauer Tamást, Gyurcsány Ferencet vagy épp Szanyi Tibort meghaladó új baloldal. Ez az a fajta skatulyázás, amely évtizedek óta termeli újra a szekértáborok logikáját. Pedig ahogy minden jobboldali nem fasiszta, úgy minden baloldali nem »határontúlimagyarozik«. Sőt! Amennyiben létezik autentikus szándék bármiféle új politikai párbeszéd megteremtésére úgy ezt a banális tényt érdemes figyelembe venni, vagy legalább egy pillanatra kikukkantani saját politikai identitásunkat adó narratíva langymelegéből.

2. Mindenki, aki ellenzi a külhoniak szavazójogát, az valójában árt ezeknek az embereknek

Szilvay szövege, sok máshoz hasonlóan, azon a hallgatólagos feltevésen alapszik, hogy mindenki, aki nem ért egyet a Fidesz által 2011-ben bevezetett intézkedéssel, az egyúttal határontúlimagyarozik is, azaz megbélyegez, kirekeszt, és árt a külhoniaknak. A szerző ugyanis a határontúlimagyarozást ostorozza, de közben a szavazati jog ellenzőinek érveit bontja le, és így azt az érzést kelti, hogy a választójog kiterjesztésének ellenzése, automatikusan határontúlimagyarozást is jelent. A hibás érvelés valahogy így néz ki: Bauer Tamás ellenzi a választójog kiterjesztését, és Bauer Tamás nem szereti a határon túli magyarokat, tehát mindenki, aki ellenzi a választójog kiterjesztését, az gyűlöli az említett közösségeket. Két igaz feltevésből egy hamisan általánosító következtetés.

A választójog kiterjesztése szerintem árt azoknak magyar kisebbségi közösségeknek. Árt, mert még jobban kiterjeszti rájuk a Fidesz gyarmatosító, öncélú befolyását, elgyengíti az említett csoportok önfenntartó képességét. Bezárja őket egy erősen nacionalista skanzenbe, amely mellveregető ürességével egyre több embert idegenít el saját nemzeti identitásától, és ezáltal leszakít a kisebbségi társadalom szövetéről. A szavazati jog ellenzése tehát igen sok esetben épp a határon túli magyarok vagy épp az egész nemzet törődésből fakad.

Ahogy valószínűleg a támogatása is ebből fakad. Ugyanis a demokratikus politika állítólag erről szól: egyetértünk az alapvető célokban, de az eszközökben vita van köztünk. A megidézett szöveghez hasonló általánosító és skatulyázó érvelések azonban ezt, a demokratikus politizálás számára létfontosságú banalitást feledtetik el velünk azáltal, hogy árulásnak állítják be az egyet nem értést. A marginális példák túlhangsúlyozása mindenki részéről hiba, folytonos ismételgetése pedig már rosszhiszeműségről árulkodik, és ebben sajnos az elmúlt húsz év elitjei szinte kivétel nélkül osztoznak.

Ettől függetlenül „nemzeti” kérdésekben sosem lehet teljesen egyetértés jobb- és baloldal között. Egy baloldal nem lehet ÚGY „nemzeti”, ahogy azt a jobboldal szeretné, mert akkor jobboldallá lenne maga is. Mindig lesznek prioritásbeli, hangsúlybeli és meggyőződésbeli különbségek, a baloldal számára pedig mindig fontosabbnak kell lennie az, hogy emberek vagyunk, mint az, hogy magyarok vagy japánok. De a határon túli magyarok érdekeinek képviselete azon kevés szerencsés esetek egyike, ahol a nemzetiesítő logika és az emberi jogi logika nagyobb súrlódások nélkül összeegyeztethető. Innentől meg már csak saját hülyeségeink levetkőzése van hátra.”