„El tudom képzelni, hogy a Güntherék a Tiroli hegyekben micsoda nemzeti büszkeséggel a mellükben ujjonganak, hogy az ő vérük szakálban és nagyestélyiben nyerte a dalfesztivált és holnaptól az Osztrákokról nem úgy emlékeznek meg, mint egy alpesi városgyöngyszemekkel büszkélkedhető nemzet, hanem mint azok, aki kiizzadtak magukból egy minimum identitászavaros Gnómot, aki énekel.
Márió Velencében ugyanúgy leköpte a tévét, mint Miguel Barcelonában, Jörg valahol Skandináviában, vagy Philip Párizsban, hogy a görög Nikoszról már ne is beszéljek. A szakállas valótlanság egyszerűen megcsúfolása annak, az amúgy hihető víziónak, hogy Európa egy, közös kulturális értékekkel, múlttal és jövővel. Mondjuk ki nyíltan pofán köpték Európát. Pofán köpték ezzel a produkcióval még akkor is, ha Brüsszelben néhány agyatlan liberális politikusnak ettől erekciója lett. Pofán köpték még akkor is, ha jól tudjuk számos felejthetetlen művész volt, van és lesz a világban, aki más, nagyon más mint az átlag. Gondolkodásmódjában épp úgy mint szexualitásában. De ez az állítás nem fog soha vonatkozni a szakállas valótlanságra, mert ő nem más mint egy design elem valami olyan kultúrfosban, amit annak az arcába kéne kenni, aki kitalálta.
Vegyük észre, jelentsük ki, deklaráljuk nyilatkozatokban, vessük kőbe, vagy akár vegyük bele a nagy Európai Egyesült Államok jövendő Alkotmányába, hogy ez nem kultúra! Jelentsük ki, hogy az Európai kultúrának nem lehet köze a meleg bárok szórakoztató műsoraihoz!
Azt olvasom a szakállas nő győzelme a tolerancia győzelme. Nem! A szakállas valótlanság csupán annak bizonyítéka, hogy mennyire képes a politika és a gazdaság bűnszövetkezete lealjasítani a mai tömegkultúrákban a fogyasztót. Mennyire tudja elnyomni az igényt, annak érdekében, hogy bármely mást termék esetében se legyen meg az igény a valódiságra, de még annak látszatára sem.”