10 év magány? – elszigetelődve az Unióban

„Ránézve erre az országra, nagyon hasonlítunk arra a rossz tanulóra, amelyik meg sem próbálja teljesíteni az alapvető feltételeket az iskolában, de mindezért az intézményt teszi felelőssé, és egyre rosszabb kedvvel indul reggelente az osztályterem felé. Észre sem vesszük, hogy mit kaptunk az uniós tagsággal. Fel sem kaptuk a fejünket 2012-ben, amikor a beruházások közel 97%-a uniós forrásból valósult meg. Bizonyára kevesek számára ismert, hogy az elmúlt egy évtizedben hozzávetőlegesen 30.000 magyar fiatal (vagyis fél Zalaegerszeg, csaknem két Fót, vagy Mosonmagyaróvár teljes lakossága) töltött el az Unió különböző országaiban Erasmus-félévet, lett része az immáron tízmillió résztvevőt számláló felsőoktatási programnak, s gazdagodott azzal a soha nem múló élménnyel, amelyet én úgy hívok: európainak lenni. 

A tavaly december 31-én zárult költségvetési ciklus 7 éve alatt több mint 5.500.000.000.000 – azaz ötezer-ötszáz Milliárd - forintnyi kohéziós támogatás ütötte Magyarország markát, az Unió számos országában befizetett adóeurókból, amelyet hazánk arra fordíthatott, hogy célba vegye a nyugat-európai országok fejlettségi szintjét.

Egy pillanatra kitérnék a múlt héten rendezett Európai Liberális Fórum közgyűlésén elhangzott mondatra – bizonyítandó, hogy a nettó befizető országok polgárai komolyan veszik az Európai Unió legfőbb céljait és alapelveit. »Ha ugyanazt a financiális hátteret várjuk el minden pártalapítványtól, akkor lesznek olyanok, akik az üres zsebük miatt esnek el lehetőségektől. Ez egy európai gondolat! Segíteni a gyengébbet, hogy erősödjön. Ausztria egy gazdag ország, de mi lesz Bulgáriával? Mi lesz Szlovéniával? Mi lesz Magyarországgal?« Igen, ezt az osztrák liberális kolléga mondta. Számomra újabb sztereotípia-romboló jelenet volt, amelynek fő üzenete: törődnek velünk. Gyorsan teszem hozzá: nem csak itt, a szomszédban. Az egész Európai Unióban. Én azt mondom: élni kell a lehetőséggel, nem ellökni magunktól.

A fenti lehetőséghalmaz ellenére szigetelődtünk el egyre inkább, először csak lemaradva, majd politikailag és diplomáciailag is egyre magányosabbá válva, itt, Európa – ahogyan mi szólítjuk – »közepén«. Még nem késő észbe kapni.”