Az l betűs szó

„Az, ahogy Mesterházy kerüli azt a bizonyos l betűs szót, a lemondást, az nagyon emlékeztet 2006 őszére. Miután az őszödi beszéd elöntötte a hazai médiát, a szélsőjobboldal pedig megostromolta a Magyar Televíziót, és az ország máig ható következményekkel járó belpolitikai válságba sodródott, az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc is sokáig tartózkodott az l betűs szótól. Pártja is összezárt, a többség valószínűleg megijedt attól, hogy mi lesz, ha jön a Fidesz.

A politikai kultúra megkövetel bizonyos magatartásmintát. Ilyen az is, hogy egy választási vereség nyomán egy párt vezetője legalább felajánlja a lemondását. Különös tekintettel arra, hogy pár napos csúszással maga ismeri be, micsoda szarvashibákat követett el. Azt, hogy ő és környezete nem látta, amit érezni lehetett ebben az országban. Nevezetesen a Jobbik sajnálatos térnyerését, azt, hogy milyen aktívan és hatékonyan kampányolnak azokon a válságvidékeken, amelyeket a szocialisták jórészt magukra hagytak. Vagy azt, hogy alábecsülte a közszolgálatinak nevezett média valóban gyomorforgató kampányát, hogy nem volt olyan hírműsor, amelyben nem simonoztak, meg GyurcsányBajnaielmúlt8éveztek volna egy kiadósat.

Mesterházyt elismerés illeti azért, hogy 2010-ben elvállalta a lehetetlen küldetést. Beleállt a történelmi vereségbe. Most 2014-ben, egy tökéletesen a Fideszre szabott, a kihívókat súlyos hátrányos helyzetbe hozó választási rendszerben, újra kikapott. Az önkritikán túl elvárható lett volna, hogy azt mondja: igen, merőleges volt a pálya, de a kampány és annak eredménye az én felelősségem. De nem mondta. Ahogy Orbán is maradt a Fidesz élén, hiába verték meg kétszer két egymást követő választáson. Az ő hívei most persze tromfolhatnak: milyen jó, hogy nem távozott.”