Rendszerváltás társadalom nélkül

„Mára elvékonyodott, talán már egyszámjegyű az a középosztály, aki anyagi függetlenségéből adódóan képes ellenállni a politikai nyomásnak és a gazdagodást, sokszor a megélhetést egyedül jelentő klientalista hálózatoknak, aki megfelelő tudással rendelkezik ahhoz, hogy ne üljön fel szimplicista világmagyarazátoknak. A nagy többség nem ilyen, így pedig képtelenség demokráciát működtetni. Őket nevezte Orbán Viktor »félázsiai társadalomnak«, amely csak azért nem okozott nagyobb felzúdulást, mert kimondva – kimondatlanul a liberális értelmiség is ezt gondolja róluk. A nem megfelelőnek ítélt beállítottságú, értékrendszerű társadalom azonban nem lesz önmagától demokrata, középosztálybeli. Ahogy az elmúlt két évtized bebizonyította, a piac nyomásától sem. Fizikai szükségben élő milliók, akik évtizedekre defenzív életstratégiákra rendezkedtek be, nem lesznek felelős polgárok, citoyenek, öntudatos demokraták, merész vállalkozók, a világ kulturális sokszínűségét felfedezők. Orbán Viktor azzal folytatta: a skandinávoknál lehet hogy ez működik, nálunk nem. Sajnálatos, hogy a »balliberális oldal« gyakorlatilag ismét csak ugyanezt gondolja. Orbán Viktor mint konzervatív politikus vélheti úgy, hogy a társadalmi értékrend állandó, ezért neki mint miniszterelnöknek kell ahhoz idomulnia, nem pedig feladata lenne annak formálásában. Egy baloldali irányzat ezzel szemben attól baloldali, hogy meggyőződése szerint a társadalom értékrendje intézmények (család, iskola, média, állami szervek) szocializációja által változik. Analógiaként megemlíthetnénk 1989-et. Ha azt gondoltuk volna akkor, hogy demokratikus hagyományok hiányában egy társadalom meg se próbálja a demokratikus intézmények és rendszer működtetését, akkor nem történt volna meg a rendszerváltás. Mégis megpróbáltuk, mert hittünk abban, hogy az intézményeknek, a narratíváknak szemlélet és értékrendszer formáló ereje van. Ha hiszünk abban, hogy nincs »cigánybűnözés«, akkor hinnünk kell abban is, hogy nincs »svédmegbízhatóság« sem. Középtávon minden tanult, az értékrendszerek állandóan változásban vannak, még pedig az intézmények által. (...)

A nyugaton baloldali értelmiség Magyarországon nagyrészt liberális. A nyugati szociáldemokrata pártok is átestek ugyan egy kudarcos neoliberalizáción, ám csak miután már kiépítették a masszív és rezisztens jóléti államokat. Magyarországon ez a kádári jóléti állam totális lebontásával egyidejűleg valósult meg. Baloldali narratívák, politikai infrastruktúra hiányában a folyamatosan erősödő társadalmi egyenlőtlenségek egyre inkább a jobboldal, majd fokozatosan a radikális jobboldal malmára hajtották a vizet. Mivel a »ballibberális« oldal az osztálynarratívákat meghaladottként elutasította, a társadalmi különbségek újraethnicizálódtak. A magyar polgár ezekhez a fatális világmagyarázatokhoz úton, útfélen, iskolában, családban, médiában hozzájut, a szocializációra és társadalomkritikára épülő baloldali világértelmezés viszont marginális. A két világháború közötti »zsidó=gazdag, elit« tételezés mellé felzárkózott a »cigány=underclass« tézis is. A baloldali narratíva és politikai intézményrendszer hiánya a jóléti állam középosztályi mobilitást teremtő mechanizmusainak hiányában a rendszerváltás után ugyanúgy a jobboldali mozgósítás térnyeréséhez vezetett, mint a két világháború között.

A fentiekkel szemben gyakran hangzik el ellenérvként, hogy Magyarország szegény ország, mindig is az volt, a felzárkózás és a középosztályosodás időbe telik. Huszonhárom év azonban nagy idő. A 2006-os öszödi beszéddel kezdődően már a harmadik generáció adta fel épp az össznemzeti felzárkózás esélyét és áll át defenzív, önromboló vagy menekülő stratégiákra. Ők 2010-et nem érzik cezúrának, mert a megelőző két évtized sem adott nekik értékelhető esélyt, reményt, okot a kötődésre. Ennyi idő alatt az NSzK a szinte teljes háborús megsemmisülésből a Wirtschaftswunder állapotába jutott, Dél-Korea vagy Szingapúr pedig a harmadik világból az elsőbe. Zsákutcában gázt adni felesleges.

A Fidesz nem egy világos társadalmi és gazdasági vízióval nyert kétharmados többséget 2010-ben. Sem a párt programja, sem miniszterelnök-jelöltje nem árult el e tekintetben többet a választási kampányban az egykulcsos adónál, amely azonban még a jobboldalra szavazókat is megosztotta és továbbra is megosztja. A kétharmad oka az volt, hogy a választók radikálisan mást szerettek volna látni, mint a megelőző nyolc évben. 2014-ben az ellenzék ugyanazokkal az arcokkal próbálkozik, 2013 végén pedig egyik pártjának sincs hivatalosan elfogadott gazdasági programja. A választók felé sugárzott ajánlatuk pedig lényegében az, hogy térjünk vissza a 2010 előtt világba.

Ezért vesztették el a 2014-es választást.”