„Mi az ami ennyire hiányzik belőlünk? A nemzeti és nemzetközi színtéren a tőke stratégiájához kötött ideológiai és politikai tétek teoretizálása. Ennek az elméleti megragadásnak érintenie kell a gazdasági folyamatok, az intézmények és az államok jövője, a nemzetközi erőviszonyok, az ideológikus beszédmódok és gyakorlatok közti összefüggések analízisét...Kapcsolatot teremteni ezáltal a tőkés termelési mód különböző arcai között azt is jelenti, hogy megértjük az előrenyomulása erejének okait (mert szó sem lehet arról, hogy megelégedjünk annak ismételgetésével, hogy válságban van!). De egy ilyen analízishez világosan látnunk kell a saját helyzetünket és elemeznünk az ideológiát, melynek zászlaja alatt harcba indulunk. Milyen alapokról beszélünk? Hogy határoznánk meg a saját cselekvésünket? Ha mindenekelőtt mint mozgalmat, akkor elsősorban azzal kell foglalkoznunk, hogy eszméket adjunk át, támogassuk, amit fontosnak gondolunk, meghatározzuk azt a módszert, ahogy mi cselekedni kívánuk a harcmezőn, meghatározzuk milyen szövetséget kötünk ezzel, vagy azzal a szervezettel. Ha mindezt egy forradalmi perspektívából tesszük, akkor is rajtunk áll, hogy mindezt gyakorlatba ültessük, egy olyan mozgalmat hozzunk létre köré, amely valódi lendületet ad neki.
Az intézményekben való részvételt prioritásnak kezelő stratégia mind ideológiai kérdésekben, mind a népi mozgalmat érintő mobilizációban zsákutcába vittek minket. Mivel az erőviszonyok számunkra nem kedvezőek, ezért egy ilyen részvételi stratégia rettentő nagy energiabefektetéssel jár, amely végeredményében igen csekély eredményeket hoz magával. Másrészről gyengíti a képességünket, hogy elgondoljunk stratégiánk alapjait és azokat a reális célokat, melyket magunk elé tűzhetünk. Mindez nem azt jelenti, hogy nem kell részt venni a politikai intézményekben. Legalábbis, hogy hallassuk a hangunkat, hogy információkhoz jussunk, hogy kapcsolatban maradjunk, hogy a harc minden lehetőségét kihasználjuk. Végeredményében ez is egy szükséges harci terep. De egyre súlytalanabbak, egyre reményvesztettebbek leszünk, ha ezt a részvételünket nem rendeljük alá a teoretikus munkánknak, az ideológiai harcnak, a terepen történő mozgósításnak, melyek lehetővé teszik, hogy mind a nemzetállami, mind az európai intézményektől független mozgalmat hozzunk létre. Ez hosszú időt igénylő munka. De amúgy is meg kell változtatnunk azt a módot, ahogy az időről gondolkodunk, újfajta módon kell felfognunk azt az időbeliséget melyben élünk, hogy megszabaduljuk attól az aggodalomtól, hogy mindig mindennek azonnal meg kell történnie. Az aktivista türelmetlenség éppen annak az ügynek árt, melyet védelmezünk. Nem lehetséges megspórolni az időt az elméleti tisztázásra és valaminek a felépítésére. Legalábbis, ha el akarjuk kerülni, hogy miközben természetesen mindenki minden jól csinál, mégis leszegett fejjel rohanjunk a katasztrófába!
Engedjenek meg nekem még egy gondolatot. Ha egyedül az európai térben akarjuk véghezvinni a harcot, akkor történelemi lemaradásban vagyunk. Az Európai Unió mindig is a nagyhatalmak és az amerikaiak konstrukciója volt, és az is marad. Ez egy olyan geopoitikai tér, melyet a kapitalista piac határoz meg azzal a céllal, hogy számítson a világ többi részével szembeni erőviszonyokban. Egy olyan egység, amely eltakarja előlünk a fennálló harcok valódi kiterjedését. Márpedig a forradalmi harc nem lehet más csak nemzetközi, mert a kapitalizmus, mint patriarchális rendszer maga is nemzetközi, amely minden egyes országban specifikus jellemzőkkel van jelen (maga a globalizáció fogalma a tőke szempontjait tükrözi és jól leírja stratégiáját: egy rendszerbe foglal olyan dolgokat, melyeket éppen hogy el kell tudnunk egymástól különíteni, elválasztani, vagy éppen összekötni az erőviszonyoktól függően), és nem érthetjük meg a valódi politikai téteket, csak nemzetközi szinten. Az internacionalizmus meghatároz egy népek közti stratégiát, minden nemzet minden elnyomott, kizsákmányolt, a társadalomból kitaszított férfija és nője között, rákényszerít minket, hogy konkrét helyzeteket, fejlettségbéli egyenlőtlenségeket, ellentmondásokat és antagonizmusokat vegyünk vizsgálat alá. Csak ebből kiindulva lehetünk képesek arra, hogy megváltoztassuk az erőviszonyokat, hogy elgondoljunk és létrehozzunk egy valódi erőt. Maga Európa is a világnak egy olyan része, melyet különböző népek alkotnak, ahol minden állam szerepet játszik abban az elnyomásban, melyet az Európai Unió egésze kényszerít rá mindenkire. Nincs más hátra, mint hogy megértsük ezt a stratégiát a maga egészében, minden energiánkat egy olyan új erő létrehozatalára fordítsuk, amely összeköti egymással azokat a férfiakat és nőket, akik a mai terepen vannak, anélkül azonban, hogy egyelőre arra biztatnánk őket, hogy hagyják el ezt a terepet.”