Az Auróra kanóca

„Kommunikációs offenzívát indított Magyar Bálint bukott SZDSZ-elnök az óév utolsó napjaiban. Azt szorgalmazta, hogy az MSZP, az Együtt–2014 és a DK hagyja a csudába a meddő »szakpolitikai« vitákat, ne vacakoljon holmi számon kérhető választási programokkal, inkább »feltétel nélkül«, bölcs liberális iránymutatással alkosson machiavellista közös listát, aztán ráérnek majd utána osztozkodni a koncon. A hatalom visszaragadása érdekében »nyelvpolitikailag« ajánlotta Orbán Viktor azonosítását a »maffiaállammal«, melyet leninista logikával forradalmi úton meg kell dönteni.

Egy rendezett, magabiztos magyar baloldal (ha egyáltalán létezik ilyen kategória az ismert három dimenzióban) rá se hederítene ilyesféle antidemokratikus fantazmagóriákra. Főleg, ha olyan szájból hangzik el, mint Magyar Bálinté, akinek oktatási miniszterkedése és a piros helikopteres Kóka János vagyonosodása, majd politikussá, gyurcsányista miniszterré és SZDSZ-elnökké emelkedése között természetesen semmilyen összefüggés nem volt, pláne nem maffiasztikus. Ám a töredezett létező baloldal vezető politikusai eléggé elbizonytalanodottak ahhoz (nincsenek például meggyőződve róla, létezik-e mögöttük az elképzelt választói bázis), hogy zavarba lehessen hozni őket ilyesmivel. Még élénken emlékezhetnek pedig, hogy Magyar Bálint volt az egyik értelmi szerzője és koordinátora az SZDSZ tizenkét éves zsaroló politikájának, amely az MSZP-t előbb a politikai gettóból való kiengedéssel, majd a parlamenti többség biztosításával tartotta sakkban, és végeredményben sorra megbuktatta Hornt, Gyurcsányt és Medgyessyt. (Utóbbi tett is egy keresetlen megjegyzést az SZDSZ-re, hogy »tele van korrupciós ügyekkel«.) De Mesterházy és Bajnai embereinek a DK iránt való fellazuló nyilatkozatai azt mutatják: a félelem az emlékezetet is képes felülírni. Magyar Bálint ugyanis szokása szerint a balliberális elit felől támad. Előbb médiaeseményt kreált a »maffiaállamról« összegereblyézett tanulmánykötettel, majd felhasználva az »iránymutató« ellenzéki orgánumokat (ATV, Népszava), próbálta lenyomni az elméletet a politikustársak torkán.

A lenini példa nyilvánvaló: a nagy bolsevik puccsista Mi a teendő? című művében fejtette ki, hogy a munkásosztály nem eléggé öntudatos a proletárdiktatúrához, nem ismeri fel saját érdekeit, s könnyen össze is zavarodik, ezért a munkáshatalmat kívülről kell megteremteni. Ez a feladat pedig az értelmiségiekre, a hivatásos forradalmárok kommunista élcsapatára hárul. A helyzet most is szakasztott ugyanez: Magyar Bálint kifejtette Kálmán Olgának, hogy a balpártok nem ismerik fel saját érdekeiket, ezért kénytelen a liberális élcsapat segíteni nekik. Apró szépséghiba, hogy a maffiázó szerzők között a balliberális kormányzás jelesei is fellelhetők, így erősen megkérdőjelezhető, kívülről hintik-e az üdvtant. Bár Magyar szerint »az értelmiségi és a politikusi szerep itt szétválik, nem úgy, mint egy orvos esetében, ahol a diagnózis és a terápia szorosan összekapcsolódik. Egy értelmiségi leírást tud adni egy rendszerről, azt a nyelvet szolgáltatja, amelyen a tudományos értekezés elvégezhető, és amely segítségével az adott rendszerben élők magukra és hétköznapi szituációikra ismerhetnek.« Magyarán: a lenini élcsapat dolga most a demagógia; csak később ölti magára a fehér orvosi köpenyt, miután a hatalom megragadásához nyelvet teremtett.”