Törzs és gyűlölet

„A baloldal mitológiájának visszatérő szereplője a sértődős, sarokban duzzogós, engesztelhetetlenségig megbántott jobboldali. Mert ahhoz hogy valaki a szívére vegye a sértéseket, idegbetegnek vagy számító gazembernek kell lennie. Ha pedig saját jószántából nem vesz részt egy bármiféle – szókimondónak nevezett – kick boksz bajnokságon, akkor »féli« a versenyt. Gyáva, mihaszna, alávaló. Az általánosítások mögött tehát nem képződik meg egy eleven személy – az egyediség, de akár az érzékenység is csak a »mi oldalunkhoz« tartozók kiváltsága.

Fordítva mindez nem történhet meg. Ha egy jobboldali bitang szemétládának nevez valakit, akkor nem csodálkozik, ha az illető nem hívja meg a kislánya óvodai ballagására, vagy nem támogatja a fordítói-alkotói-akármilyen kérelmét. Mert pontosan tudja, hogy a sértés nemcsak a mesebeli karcsibácsit vagy ellenséget sújtja, hanem az élő, a másokkal összetéveszthetetlen személyt. És ez is a cél – vagy ez is a cél. Jobboldalon soha senki nem rest a konkrét valóságra rámutatni, mert hiszen az eszme és az eszme képviselője a mindennapi életben tényleg nehezen választható szét. Hát hogy lehetne igaz a tolerancia eszménye, ha azt a legpökhendibb, még a szomszéd ízléstelen nyakkendőjén, a BKK-ellenőrök kövérségén is gúnyolódni tudó értelmiségiek hirdetik? Ezek akarnak minket kioktatni?

A jobboldal általánosításaihoz, karcsibácsizásaihoz, általánosításaihoz mindig tapad valamennyi konkrétumokhoz való ragaszkodás. Ám nehéz arról meggyőzni egy fő-fő-hiteles személyt, hogy egy eszme attól még igaz lehet, ha ezt a saját életükben megvalósítani nem tudó emberek képviselik. És bármilyen hihetetlen: akár őszintén is képviselhetik.”