„David Cameron brit miniszterelnök – akinek a hazája a nyugati civilizáció talpköve, nemde – hosszú, fárasztó, uszító kampány után, amelyben fáradságot nem kímélve vett részt a simaképű tory apparatcsik, végre előjött a farbával: az angol fajgyűlöletnek megvan a legújabb célpontja (miután a »paki« már nem érdekes, jobban beszéli a cockney-t, mint a bennszülöttek, hiszen már negyedik generációja bennszülött maga is): A KELET-EURÓPAI! Azaz ön, szépséges olvasó, ön ott a söpredék, a scum of the earth, különösen, ha roma akcentussal követeli a segílyt (vö. Zur Roma-Frage), de egyébként is. Ez a mi másik szövetségesünk, az Egyesült Királyság. Ezentúl a kelet-európai csürhe nem teheti be a piszkos lábát csak úgy a jogaros szigetre (this sceptred isle… this happy breed of men, this little world… this blessed plot, this earth, this realm, this England). És ha föl akarja íratni az aszpirint, hát takarodjék csak haza Oláhországba. (...)
A brit és a francia mérsékelt »baloldal« (Valls, Blunkett) kétségbeesetten kapaszkodik – bocsánat, ez idézet – A FASI PASI ÉS A NACI MACI után, a liberális demokrácia teljes politikai színképe magára (és egymásra) talál a kelet-európaiak iránti gyűlöletben és megvetésben. Olaszország dettó, Spanyolország is azonnal.
A szegény, szerencsétlen magyarországi (és utódállami…) liberálisok azt képzelik, hogy a Nyugat valamiféle antirasszista és antinacionalista mennyország, és mélyen lenézi a kelet-európai sovén-etnicista, autoritárius balgaságokat. Hát persze, hogy lenézi őket, ha kelet-európaiak. A saját rasszizmusa azonban ésszerű és humánus.”