Rend kell a világba

„Azt nem tudjuk, József Attila melyik verse ragadta meg Kövér László érzékeny lelkét, mely szavai vágtak mély intellektusa húsába. Talán az tetszett meg neki, hogy »cicáznak a szép csendőrtollak, mosolyognak és szavatolnak, megírják, ki lesz a követ«. Talán ezért hozott létre parlamenti csendőrséget. Plüss mackó félreértette József Attilát. Azt hitte, ez a jó: »Hisz nyíltan dönt, ki ezer éve magával kötve mint a kéve, sunyít vagy parancsot követ«. Alattvaló. Genetikusan vagy csak megszokásból, mindegy is. Ne feledjük, hogy idegünk rángó háló, vergődik benn’ a múlt sikos hala: »Sok urunk nem volt rest, se kába, birtokát óvni ellenünk, s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk«. Mintha ma írta volna a Házelnök kedvenc költője. Ezt a cikket most a kitántorgottak gyerekeinek írjuk Amerikában. Már aki megmaradt, és nem pusztult el a Carnegie kohókban. Aki megúszta a Don-kanyart az elégett az illinois-i kohókban. Ez az ő rendszerük. Ma nem Amerikába, hanem Európába megy a kitántorgás, a birtokok pedig csak nőnek Felcsúton. Felcsút az ország. (…)

Az a baj a plüss mackóval, hogy nem vette észre, amikor József Attila neki kedvenc költője lett, hogy róla szólnak e versek. Vagy csak emlékszik rá, hogy egykor kedvenc költője volt, és elfeledte, amit olvasott. Önbeteljesítő jóslatként záporoznak plüss macira a költői szavak. Nem veszi észre, hogy már nem a költő oldalán áll. Szörnyeteggé vált a barátaival együtt, akikkel egykor még »itták« József Attila szavait. E szavak ma őket ítélik meg, őket meztelenítik le és világítják át. Plüss mackó önmagától meghatódó giccses lelke is olyan, mint a Duna: egybemosódik benne múlt jelen és jövő. Még mindig a kisgyermeket látja magában, akiről azt gondolta, hogy ártatlan és jó. De József Attilánál valóban nincs tér és idő, neki a gonosz csecsemőkorában sem ártatlan. Lefordítva, ez azt jelenti, hogy plüss maciban már csecsszopó korában benne volt az a nagy tahó paraszt, akit csak mi látunk, ő nem. Kedvenc költője az ilyen plüss mackók gyerekkorára mondta, hogy »nézz a furfangos csecsemőre: bömböl, hogy szánassa magát, de míg mosolyog az emlőre, növeszti körmét és fogát«. Kinőttek a körmök és a fogak.”