„A terület első számú hazai szakértője, Köllő János a múlt heti Magyar Narancsban szépen elmagyarázta, miként tudják a források fogyatékosságait és bizonytalanságait kihasználni »a különféle pártállású politikusok... párhuzamos monológjaik előadásakor«, és segít kikeveredni arról a csatatérről, »ahol összehasonlíthatatlan, légből kapott adatokból és úgynevezett személyes tapasztalatokból gyúrt faktoidok röpködnek«. E körültekintő dolgozatból megtudhatjuk a következőket: Az »Orbán-emigránsok« számára vonatkozó félmilliós becslés komolytalan, a külföldön dolgozó, itthoni lakóhellyel is rendelkező állampolgártársaink száma százezer körül lehet, nagyjából kétszer annyi, mint a kormányváltás idején. A közmunkásállomány is sokkal kisebb mértékben nőtt 2010 óta, mint ahogy gondolnánk: kb. 34 ezer fővel. Ezek a tényezők tehát sokkal kevesebbet magyaráznak a növekedésből, mint ahogy az ellenzék beállítja, viszont az összes növekedés is sokkal kisebb, mint amennyit a kormány propagál. A belföldi munkahelyen, nem közmunkában dolgozók száma a kormányváltás óta nem csökkent, nem nőtt több százezerrel. Van valamekkora növekedés, de legfeljebb 41 ezer, és az sem a kormánynak köszönhető, hanem a válság utáni »helyreállítási periódusnak«. És ez a csekély növekedési ütem sem lesz tartható, ha a borzasztóan alacsony beruházási rátát nem emeli meg egy gyökeresen más gazdaságpolitika.
Két kérdés adódik. Egy: miért nem elég az ellenzéknek a bajból annyi, amennyi igaz; miért nem hiszi el, hogy amennyit a rémmese hatásából elveszít, azt hitelességben megnyeri? Kettő: miért a politikai versenytársak »hivatalból« egyoldalú nyilatkozatai uralják a nyilvánosságot a hozzáértő realisták helyett?”