„Zentai Péter: A világ vezető, tekintélyes közgazdászai körében ma már szinte csak nagyítóval lehet találni olyat, aki nem temeti, hanem dicséri a németek által diktált megszorításokat és azok folytatására buzdít. Ön ennek az elenyésző kisebbségnek az egyik illusztris képviselője. Mik az érvei a megszorítási politika folytatása mellett?
Daniel Gros: Először is, az austerityt (a megszorításokon alapuló kormányzati rezsim) nem a németek tukmálják rá más államokra, nem igaz, hogy a német kormány követel más országoktól, kormányoktól drámai megszorításokat. Azokat az élet kényszeríti ki. Az eurózóna déli államainak és több más európai országnak egyszerűen elfogyott a pénze, nem tudják törleszteni az adósságaikat; azokat a kölcsönöket, amelyekből nagyon jól éltek évtizedeken át. Egyúttal elfogyott a piacok bizalma is velük szemben, új kölcsönöket már nem kapnak. Ha az embernek nincs pénze, mi mást tehet, minthogy leáll a költekezéssel? Ez a világ legtermészetesebb dolga. A görögök tudatosan rontották saját sorsukat, miért kell emiatt külső bűnbakot keresni, például a németeket? (...)
Az Ön számára csak a tényszámok a lényegesek, viszont az európai emberek túlnyomó többsége az érzeteinek a rabja. Nem csupa szakértőből, realistából áll össze egy-egy nemzet. Magyarországon és több más európai uniós országban a többségnek kezd elege lenni a túl sok brüsszeli, központinak vélt érdekérvényesítésből és abból, hogy egy-egy tagállam nemzeti sajátosságai, nemzetinek nevezett érdekei egyre inkább sérülnek. Lengyelországban, Csehországban, Nagy-Britanniában politikusok kacérkodnak a kilépés gondolatával. Az össznépi elégedetlenség nem fogja felrobbantani az Uniót?
Ha Magyarország, a magyar emberek úgy gondolják, hogy az Unió több kárt okoz, mint amennyi hasznot, akkor azt ajánlom, hogy lépjenek ki. Megtehetik, távozzanak Isten hírével, bye-bye. Majd később kiderül, hogy helyesen cselekedtek-e vagy sem. Más kérdés, hogy most is teljesen nyilvánvaló, hogy össze nem vethetően több támogatást kapnak az Unióból, mint amennyi áldozatot cserében vállalniuk kell. Máshol ilyen komoly kilépési veszélyeket nem látok. Azt mutatják a kutatások, hogy az európaiak, beleértve politikusaik túlnyomó többségét is, az Unió fennmaradását és az integráció mélyítését akarják. Még akkor is így van ez, ha szinte mindenütt jellegzetességgé vált, hogy ha nagy bajok vannak, akkor azokért az Uniót hibáztatják, a sikerek babérjait pedig mindig a nemzeti kormányok igyekeznek learatni. Ettől függetlenül kutatásaink, ismereteim alapján ki merem jelenteni: nem fenyeget reálisan az a veszély, hogy olyan hülyék kezébe kerül a tagállamok többségében a hatalom, akik az Unió szétesésében hisznek.”
