Oda, annyit, így?

„Hozzánk évek óta egyre többen jönnek mind kevesebb pénzzel. A kedvező folyamatokról hiába állíthatók össze adatsorok, a szálloda- és fürdőépítési boom megtette azt, amire nem az uniós pénzforrások és könnyen megszerezhető bankhitelek lecsapolásában érdekeltek figyelmeztettek: a lehetséges vendégszámhoz képest sokszorosan nőni fog a férőhely – ebbe bele lehet bukni.

Először a már-már tisztességtelen árverseny értékelte le a magyar piacot, majd az éhenhalástól való kétségbeesett félelem, ami a költségek mindenáron való lefaragásában öltött testet, és így a nívót rontotta tovább. Orvosokról, mérnökökről, építőmunkásokról beszélünk, akik külföldre kényszerültek. Hozzátehetjük: a magyar turizmus derékhada ma már osztrák hotelekben, éttermekben fogad minket – és nem csupán a nyugati határszélről indulnak szerencsét próbálni, hanem a jóval mostohább körülmények között hánykolódó régiók szakácsai, pincérei, recepciósai, szobaasszonyai is négy-öt csillagos külföldi szállodákban keresik a kenyerüket. Idehaza pedig a jó nevű hotelben tanulók és nyugdíjas felszolgálók ugranak be a helyükre. Kedvesek, lelkesek, nincs semmi baj – csak annyi, hogy sem a kiszolgáló, sem az asztalnál ülő nem a damaszt szalvétához szokott, és itt meg is találják egymást.”