„Nem tudom, hogy nevessek vagy sírjak, ha arra gondolok: sikerült felépítenünk egy olyan hamis, képmutató társadalmat, ahol nem ütközik erkölcsi dilemmába rátámadni egy emberre, de közterületen csókot váltani már nem fér bele. A szeretet megnyilvánulása bűn, undorító, deviáns, míg a düh, a gyűlölet és az erőszak megnyilvánulása jogos. Belefér továbbá az erkölcsös ember világról alkotott képébe, hogy át se gondoljon olyan, az »exhibicionista buzik« kérdésénél sokkal komolyabb problémákat, mint mondjuk hogy a ruháit éhbérért tízéves bangladesi gyerekek varrják, vagy hogy ötven éven belül szó szerint eltűnnek majd a tengeri herkentyűk, mert az ember nevű lény a kulinária nevében levadászta az óceánokat.
»Normális« dolog, hogy kilyukasztottuk az ózonréteget, hogy akkora szeméthegyeket termelünk a konzumkultúrával, hogy nincs hová halmozni az újrahaszosíthatatan, mérgező kacatokat. Nem abszurd, hogy mondjuk a szelektív hulladékgyűjtés kérdése kevésbé égető probléma valaki számára, mint az, hogy két – számára vadidegen ember – csókot váltottak egy kisbolt előtt?!
»Milyen károkat okoz egy kisgyerek lelkében, ha két férfit lát csókolózni?« – erre inkább válaszoljunk majd az után, ha feleltünk arra, milyen károkat okoz egy kisgyerek lelkében, ha olyan közegben nő fel, ahol a személyes vélemény kifejezésének elfogadott eszköze a baseball ütő?”