Várható volt persze, hogy Alföldi az egyházzal kezdeni fog valamit, ami a Magyar Hírlap-Heti Válasz tengelyt éktelen buzizásokra fogja sarkallni.
Én eszméletlenül örültem, mikor meghallottam, hogy Alföldi Róbert fog rendezni egy István, a királyt. Nem azért, mert Alföldi hatalmas rajongója vagyok, nem is lehetnék, egy darabját sem láttam. (Hamar világossá tenném, hogy színikritikus sem vagyok, az elmúlt öt évben csak amatőr társulatok ismeretlen darabjait láttam, mint egy igazi hipszter.) Azért örültem, mert egyértelmű volt, hogy nem valami egyszerű kis remake fog születni ebből: lehet, hogy utálni fogom, mint az állat, lehet hogy király lesz, de az biztos, hogy nem lesz unalmas. Az Alföldi nyakába szakajtott foscunami is előre megjósolható volt, igazán szép példáit gyűjthettük össze a végletekig szánalmas szalonbuzizásnak.
Szóljunk először arról, ami jó.
Alföldi szerintem alapvetően kiválóan nyúlt a darabhoz: olyan, az eredetiben csak implikált dolgokat hozott előtérbe, mint a Vecellin/Gizella-, vagy az István/Réka-románc. Jó húzás Géza szerepeltetése az elején és összevonása a Krónikás karakterével. A legtöbb jelenet koreográfiája sokkal ötletesebb és izgalmasabb, mint az eredetiben, egészen megrázó például a csata, vagy a Krónikással érkező gyerekek jelenete, rendkívül sokatmondó az Unom a politikát vége, a darab végén koronába zárt nemzet pedig megint csak elég hatásos, persze az értelmezésről hosszasan lehetne vitatkozni. Örökre megmarad a spanglit szívó Novák Péter meg a Trabanton érkező Nagy Feró-Varga páros, szerintem ez utóbbi rendkívül szórakoztató volt. Összességében nekem többet magyarázott meg az eseményekből Alföldi verziója, mint az eredeti, valahogy jobban össze vannak kötve az események. Mennyivel jobb például a Géza sírja mellől Istvánt félbeszakító Koppány, mint az eredetiben valahonnan egyszer csak előbukkanó megfelelője?
Várható volt persze, hogy Alföldi az egyházzal kezdeni fog valamit, ami a Magyar Hírlap-Heti Válasz tengelyt éktelen buzizásokra fogja sarkallni. A vörös keresztet hurcolászó Darth Sidiousok és az FBI-ügynöknek öltöztetett papok tényleg elég meredekek voltak, nem is beszélve a keresztapának beállított lila kesztyűs, mercis Asztrikkal. Alapvetően szerintem ezzel sincs baj, érdekes színt vihetne Asztrik karakterébe, és nem is támadja az egyházat. Egyszerűen arról van szó, milyen élmény lehetett Árpád szabad népének az országba érkező furcsa, és talán kicsit szektás dolognak tűnő egyház a maga ezer év alatt kifejlődött szabályaival. Ugyanez áll a német katonákra, a géppuskás nindzsákat azonban - bevallom - csak közepesen értettem.
A jó egyéni teljesítményekről szólva. Stohl Andrásban kellemesen csalódtam mint színészben, de énekben sajnos meg sem közelíti az eredetit, ami azért kicsit fáj, helyette Novák Péter például elég ütős Koppányt is tudna adni (torda meg lehetne Ganxsta Zoli, he). Tompos Kátya alakítása annak ellenére tetszett, hogy teljesen máshogy énekel, mint Sebestyén Márta, de ezt talán meg lehet bocsátani. Iszonyat király volt Laborc és Torda.
És most arról, ami rossz volt.
Először is Feke Pál Istvánja iszonyatosan gyenge volt, bár egész korrektül énekelt. Nem tudom, hogy ez a színész hibája, vagy a rendezőé, mindenesetre az eseményekkel sodródó, hasmenéses arcot vágó ötéves kisfiú egy elég érdekes értelmezése a karakternek, ennél azért sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből. Ugyanitt borzasztó Udvaros Dorottya Saroltja, főleg az éneklés. Szinte minden egyes rész fájt, ahol ő megjelent, mivel '83-as Sarolt egyszerűen tökéletes, zseniális idegbeteg volt, ez meg csak annak egy gyenge kiadása. Itt kell felhoznom Asztrikot: fentebb írtam, hogy izgalmas színt adhatott volna a karakternek ez a keresztapa-értelmezés, jól el is játszotta László Zsolt ezt a dolgot, az énekes részek azonban nagyon nem voltak rendben. Nagyon nagyon nem.
Összességében Alföldi Róbert egy nagyon érdekes István, a királyt csinált, és nagyon ritkán éreztem, hogy politizálni akar. Két ponton ez egyértelmű volt, az összes többi változtatás (mint a végén a korona, vagy az egyház szerepe) szerintem leginkább a darab belső dinamikájában és a tényleges történésekben értelmezhető, nem napjainkban. A két pont, ahol egyértelmű volt: egyrészt a Nagy-Varga-páros békemenetes regöseinél (ezen én nagyon röhögtem), meg az Unom a politikát végén. Talán ez az utóbbi jelenet a kulcsa a darab mai politikát veséző vetületeinek. Alföldi kurvára unja.. Én is kurvára unom. Ki nem?
„Isten sosem fárad bele a megbocsátásba” – ha csak annyit ér el a Café Francesco, hogy ez a falára írt üzenet bevésődik a szívekbe, már megérte.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
A Notre-Dame új oltára, a miseruhák és a Notre-Dame-mal párhuzamosan felújított berlini Szent Hedvig-katedrális esete az egyházi minimalizmus újabb kudarca. Szilvay Gergely írása.
Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki nem azonos Laár András Jézus nevű jógijával. Vizvári Soma írása.
Alsó-Ausztria a sarkára áll: kereszteket a falra, szentek ünnepeit az óvodákba! Francesca Rivafinoli írása.
Nem ellenzékellenes narratívát képviselünk többen az ÖT-ben, hanem ellenzékkritikusat.
Az ABC News egy „elnöki alapítvány és múzeum” számára pengethet ki Trumpnak 15 millió dollárt.
