Bartók nem tévedett

„Az egész történet viszont – akár az első, szolgalelkűségében és gyávaságában a kádárista cenzorokat is túlszárnyaló indoklást nézzük, akár a másodikat, amelyet Rákosi bármelyik ostoba és korlátolt, ám kommunista hitére büszke párttitkára is előadhatott volna, természetesen a megfelelő ideológiai panelcserékkel – arról a Magyarországról súlyos látlelet, amelyet Orbánnak sikerült előállítania.

Annak ellenére persze, hogy ők inkább szeretnének a Horthy-, mint a Rákosi- vagy a Kádár-rendszerre hasonlítani. Olyannyira, hogy a volt kulturális államtitkár (tudjuk, »a hiszteroliberálisoknak örülniük kellett volna, hogy egy olyan kulturális államtitkárt kaptak ettől a rendszertől, amilyen L. Simon volt«) néhány napja arról beszélt (szintén Székesfehérváron), hogy át kellene gondolni, a Horthy-rezsim »mindent átszövő revizionista törekvései milyen szempontokat hoztak be a gazdaság- és társadalompolitikába és különösen a kultúrpolitikába, amelyek ma is érvényesek és hasznosak lehetnek. Át kellene venni és beemelni a mai döntéshozatalba azokat, amelyek társadalmat formálók, nemzeti identitást erősítők, korszerűek és előremutatók«.

Nem kell itt semmit átgondolni: ezek azok az előremutató, korszerű, a nemzeti identitást erősítő hagyományok, amelyeket már vastagon sikerült beépíteni a reflexekbe.

Nem véletlen, hogy szegény Bartók a fasizmus és ugyanezen mélyen ostoba és történelemhamisító irredentizmus elől végül az Egyesült Államokba menekült. Neki valahogy nem sikerült hasznos szempontokat találnia a mindent átszövő és ma mintaként szolgáló horthysta revizionista kultúrpolitikában. És ebben sem ő tévedett.”