„Orbán Viktor nem a Rolling Stones, mégis hasonló dilemmával kellett megbirkóznia, mint minden rendes rockzenekarnak, mégpedig a csápolók vagy hallgatók problémájával, miszerint lehet-e egyszerre játszani azoknak, akik az első sorban eldobott aggyal villáznak a teljes koncert alatt, és azoknak, akik hátul állnak és figyelnek a zenére.
Ha mi egy zseniális zenekar vagyunk, akkor ez fel sem merül, mert csak toljuk, amit tudunk, és mindenki ki tudja mazsolázni belőle a megfelelő ellátmányt, begombázott Lajos magához öleli a basszust, és elvan vele egész este, az audióbölcsészek pedig élvezkedhetnek a tritonuszok és szűkített szeptimek torz fegyelmezettségében. Felveszi a gázsit, lebont, hazamegy.
Ha azonban mi vagyunk Orbán Viktor és népi zenekara, sokkal kisebb a mozgásterünk, mert nyilván szarul játszanánk, ha nem play back-ről menne az egész, de koncert közben azt is folyamatosan figyelnünk kellene, hogy hol állnak a legtöbben, és nekik énekelni a Sárgul már az EU-kukorica szára című slágerünket, plusz lehulló fürdőköpeny.”