„A Magyar Narancs cikkének elején még a szervezőkkel van a baj, a végén már a tisztelt egybegyűlteknek (ezek a tusványosi résztvevők? az olvasók?) mondja a cikkíró, hogy hátrább az agarakkal. Summa summárum: aki erdélyi magyar (vagy még tágabban: HTM), az agymosott (akkor is, ha nem OV-nak csápol), tutira jobboldali (soroljam még a skatulyákat?) de minimum székely származású, és igen tisztelt. Részemről inkább nem kérek a cikkíró kétértelmű tiszteletéből és becsmérlő határontúlizásából, így többet nem olvasom a lapot. Ha ez belefér egy magát liberálisnak és demokratának tartó lap profiljába, akkor attól tartok, némi félreértés van közöttünk a liberalizmus definíciójában. Tudom, egy ember nem nagy veszteség. De nagyon unom már ezt a Pestről ki- és odamondogatós, teljes mértékben tájékozatlan dumát és céltalan sértegetéseket. Nem beszélve arról, hogy rendkívül kontraproduktívak, senki szimpátiáját nem szerzik meg, és senki sem fog a fejéhez kapva megvilágosodni.
Maradok piréz. Meg liberális. És még hosszú szoknyám is van, és copfba fonom a szinte térdig érő hajamat. És nem vagyok szavazógép, egyik oldalé sem. Miközben tudatában vagyok annak, hogy az ilyen magamfajta »izé« (ne menjünk bele megint ebbe a leszármazási-vérségi cuccba) akármit csinál, akárhogyan viselkedik vagy szavaz, ebben az országban élve még állampolgárként is határon túli magyarként fogják kezelni élete végéig. A jobb- és baloldal egyaránt. Ugyanúgy kisebbség vagyok »itthon«, mint »otthon«, csak a többség más. Magyar származású – a cikkíró után szabadon.”