„A megosztott egyiptomi társadalom jelentős része – főként a középosztály, az urbánus rétegek, a keresztények, a politikailag liberálisnak tekinthetők – megkönnyebbüléssel vette tudomásul Mohamed Murszi elnök elmozdítását a hatalomból, mi több, ők voltak azok, akik a hadseregtől el is vártak egy ilyen lépést. Bizonyos értelemben ez érthető is volt: Murszit többséggel, de gyenge többséggel választották meg 2012 nyarán, a lakosság egy része inkább tartott tőle, semmint hogy bízott volna benne. Akik a Muszlim Testvériség meghosszabbított karját látták benne, nem tévedtek. A politikus kettős játékot űzött: kifelé igyekezett elhitetni, hogy neki nincs alternatívája, mert csak ő képes demokratikus keretek között tartani a mögötte álló iszlamista mozgalmat, befelé viszont e mozgalom minden eszement és túlzó ötletét magáévá tette, követeléseit kiszolgálta.
Mindeközben pedig a Muszlim Testvériség által kiállított kormány nem végezte a dolgát, szakszerűtlensége, képzetlensége még kiszolgáltatottabbá tette a nincstelenek tízmillióit. Hogy fogalmat alkothassunk, mekkora tömeget érint ez: mértéktartó becslések alapján a 85 milliós lakosság legalább felét. Találkozott tehát az eredendő ideológiai ellenszenv és politikai elutasítottság a kormányzat által elkövetett nyilvánvaló hibákkal, és ez beindította a mechanizmusokat. Murszit házi őrizetbe helyezték, az Elnöki Gárda számos tagját letartóztatták, új ember került a –nemzetbiztonsági döntéseket és a külpolitikát is erőteljesen befolyásoló –titkosszolgálat élére.”