Bohócbukfenc a pocsolyában

„Így aztán csak az jön ki, hogy maga a neves szemlőhegyi borász – természetesen ezereszű tanácsadói sugallatára – gondolhatta úgy, hogy a semmi jót nem ígérő önkormányzati választások előtt nem árt valamit bedobni a katonaság-népségnek. És ugyanezek a tanácsadók vizsgáztak műveltségből és igazmondásból kitűnőre akkor is, amikor a vallásosokat megnyerendő, gyámolítottukat rábeszélték arra, mondja azt a vadbaromságot, hogy ő bizony rendszeresen szokott bérmálkozni. Már csak az hiányzott, tegye hozzá: Vadai Ágnes a bérmakeresztanyja.

S gondolhatnánk, hogy egy ilyen butasággal összekötött hazugság tökéletesen elegendő ahhoz, hogy mindenki kilábaljon az említett gyurcsányitiszből, de nem. Az nem olyan egyszerű. Mert ugye a közelmúltban is, a Demokrata Koalíció termelési tanácskozásán, gyönyörűkorú filozófus asszony, ex-színházigazgató és valaha szebb napokat látott, azóta megrekedt SZDSZ-es politikus is úgy leste a mester igéjét, mint Bajnai szavát a hajdúbétesek. A neves öregúr, még manapság sem divatjamúlt, csokornyakkendős ügyvéd egyenesen az elnökségi asztalnál ült, hitelesítve a soha nem látott-hallott attrakciót. Még szájukat is eltátották a nagy művész mutatványától, azt hitték, szaltó mortálét látnak a szédítő magasban, pedig csak bukfenceket vetett a pocsolyában a szemlőhegyi artista. És az ilyet a cirkuszvilágban inkább bohócnak illik szólítani.

Most pedig megjelent, újra a magyar történelem egyik legnemesebb és legnevesebb beszédével házalva a művész egyik segédartistája. Milyen érdekes, hogy ő meg – mint egyébként minden normális ember, de hát egy segédartistának vág az esze, mint a beretva – egyenesen az ellentáborhoz szaladt. És szorgalmasan nekikezdett imrézni, ferencezni meg katalinozni.”