Tegnap Egerben jártam, s gyalog mentem először a vasútállomástól, a Csákón át, a Tihamért is érintve az MSZP-ig. Bár nem ezen a környéken nőttem fel, sőt még a családom sem ezen hóstyákon élt, de jó volt, hogy sokan előre köszöntek, s még többen visszaköszöntek. Majd elsétáltam a vár előtt a kis-zsinagóga felé, majd a taxisok (persze, hogy integettek :) ) után a Lyceum, a Bazilika, majd a Rossztemplom felé vettem az irányt. Radnóti tragikus verséből 3 sor jutott eszembe: »Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton...« Itt jobban is tiszteljük egymást. Sokszor az idősebbeket sem tudtam megelőzni, hogy köszönthessem őket. S Pista bácsi csak azért nem tolta feljebb a kalapját, mert már nem hordja. Pedig egeri. :) A boltból jött egy »jóóó napot«, a pékség pultja mögül egy nekem dobott puszi, a zebránál a szélvédő mögüli integetést megerősítő villantás, az edző-tesitanár »szevasz Zsolti«-ja. Jó volt, de csak ezután kaptam meg a várva várt három nagy ölelést. ♥ ♥ ♥ Egri leánykák: szépek, okosak, huncutok, a Cifra-hóstyáról :)