„Hiába közelítette az igazságot a keddi néppárti ülésen Frank Engel luxemburgi képviselő, aki szerint, ha az EU minden kritikájával Magyarországra koncentrál, ellenségévé változtatja a magyarokat, amint Olaszországtól kezdve Görögországig nem egy uniós tagállam polgáraiban hasonló ellenérzések működnek. Ezt a viszonylag egyszerű igazságot a mai unióban csak kevesen látják be. Idehaza jó ideje valóban nagyítóval kell keresni azokat, akik az EU-t jóhiszeműnek és jóakaratúnak tartják Magyarországgal szemben. De azért kibírjuk. Kibírjuk az osztrák szocialista Hannes Swoboda lapos demagógiáját is, akinek lelki szemei előtt antiszemitizmustól fűtött magyarok grasszálnak a pesti flaszteren. Swoboda úr is jobban tenné, ha a világhálón megnézegetné az anschlussról készült fotókat, amint honfitársai meghatottságtól zokogva omlottak Hitler karjába, ami rólunk nem mondható el.
Ahhoz képest, hogy a repedező EU-nak saját megerősítésén kellene fáradoznia, a »keress magadnak egy ellenséget, és az majd másokkal összekovácsol« jegyében Magyarországot pécézte ki magának. Gyógyszernek méreg volt, ötletnek snassz. De valami mégis oldódni, változni látszik, valami enyhület, picinyke szellő, apró kis gomolyfelhő mégiscsak feltűnik Európa egén. Hogy aztán tovatűnik-e a horizonton, vagy hatalmas vihar kerekedik belőle, ma még nem tudjuk. Néhányan azonban már észlelik a változás szükségességét, és erre utal a brit, a francia, az olasz stb. sajtóban is egy-egy, még nem általánosan jellemző, de hazánkat mégis más szemmel néző, erőfeszítéseinket váratlanul mégiscsak értékelő cikk is. Hogy aztán ez abból a fölismerésből adódik-e, miszerint mégsem mi lennénk Európa fő gonoszai, vagy pedig abból, hogy túl nagy veszélyek torlódnak az EU látóhatárán, azt még nem tudjuk eldönteni. Viviane Reding csíkos-cakkos kardigánjában ma még odaszegezte a nézőt a televízió elé, de holnap előfordulhat vele az a csúfság, hogy ha a magyar alaptörvény negyedik módosításában fölfedezi Európa fasizálódásának csíráit, mindenki csak nevetni fog rajta.”