A szuverén furkósbotja: Alaptörvény

„A hatalmi harc lényege az Alaptörvény feletti végső értelmezési monopólium. A kétharmados többség az utóbbi hetek tapasztalatai nélkül is tisztában van vele, hogy az Alaptörvény értelmezésének kontrollja nélkül, a jogállam formális keretei között a kormányzati politika hatalom- és forrás-újraelosztó törekvései nem lehetnek biztonságban. Az Átmeneti rendelkezéseket elbíráló 45/2012-es határozat ugyanis világossá tette, hogy a kétharmados felhatalmazás önmagában nem elegendő az Alaptörvény módosításához, a jogforrási rendszer pedig nem ismeri az alaptörvényi szintű jogszabály fogalmát. A formális jogelveknek megfelelő módosításnak be kell épülnie az Alaptörvény szövegébe. Ennek nyomatékosításaként nem túl diplomatikusan szó szerint »parancsba« foglalták az Alaptörvény formai egységének a követelményét. Az Alkotmánybíróság tehát magának vindikálta a jogot, hogy eldönthesse, mely módosítás lehet az Alaptörvény része, és mely nem.

Az Alkotmánybíróság hatalmi igényeit kifejező határozatba azonban néhány nehezen érthető, fals hang is bekerült. A Bihari bíró által jegyzett határozat kijelenti, hogy

»(a)z Alkotmánybíróság számára az Alaptörvény mérce, ezért abszolút pontosan kell meghatározni azt, hogy mi ennek a mércének a tartalma, mi tartozik bele ebbe a mércébe.«

Ha eltekintünk ennek a mondatnak az értelmezéselméleti abszurditásától, rezignáltan akkor is megállapíthatjuk, hogy a határozat sok önismétlő erősködés után meglepően szimpatikus javaslatot tesz az alkotmányozó számára. Nincs neki más vágya sem, mint abszolút pontosan meghatározni, hogy ki mit tehet, és mit nem.”