„Nem állítom, hogy az eredeti forgatókönyv teljesen irreális lett volna: ha az Együtt támogatottsága tartósan növekvő tendenciát mutatott volna, minden bizonnyal a szocialisták nem kockáztatták volna meg ezt a sajátos előválasztási küzdelmet, hanem inkább a minél korábbi megegyezés, csatlakozás irányába mozdultak volna. Bizonyára sok oka van annak, hogy a momentum elveszett és a projekt az eredeti formában elbukott, de a négy legjelentősebbről talán érdemes külön is megemlékezni:
1. Az időzítés. Ha tavaly ősszel valaki megkérdezte volna tőlem, mikor kell Bajnainak ringbe szállnia, én sem tanácsoltam volna azt, hogy sokat várjon. Komolyan fennállt ugyanis annak a lehetősége, hogy egy túl késői belépő esetén – amikor már leosztották a lapokat - nem lesz tere és helye. Mából visszatekintve ugyanakkor inkább tűnik úgy, hogy az Együtt túl korán lépett színre: ha a megállapodási kényszerhez közelebbi időpontban bont zászlót (például idén tavasszal), a szocialistáknak kevesebb manőverezési lehetőségük maradt volna. Bizonyos értelemben ez egy komoly általános tanulság is: a politikában a „nincs több idő”, a »huszonnegyedik órában vagyunk« érzete gyakran megtévesztő lehet, a politizálás ugyanis valóban jelentős részben ütemérzék kérdése (lásd: »tempírozva kell passzolni«).
2. A stratégia. Számomra meglepő volt, hogy az eseményeket követve úgy tűnt, mintha csak az első néhány lépés lett volna megtervezve. Bizonyára volt ennél alaposabb stratégiai gondolkodás is, mégis, az elmúlt hetekben azt lehetett érezni, hogy a projekt egyszerűen nincs kitalálva: nem voltak akciók, események, bejelentések. A legtöbb hír Bajnai országjárásáról érkezett, ami egy kötelező kűr, de ennél azért több politizálásra van szükség, ha valaki ismertséget és népszerűséget szeretne növelni.”