Az egyetem a miénk, meg lett engedve

„Az úgynevezett »blokád« alá vett ELTE főépületébe úgy mentem be, hogy semmiféle ellenállásba nem ütköztem, senki nem kérdezte, ki vagyok, mit akarok, sőt: számos tábla igazított útba, végig a tök üres folyosókon. Majd eljutottam a 34-es terembe, ahol csillogó szemű egyetemisták és középiskolások rázták a csuklójukat. Bázisdemokratául ez a tapsot jelenti egyébként. Ilyetén módon voksoltak arról, hogy akkor most vonulnak.

Jó, vonultak. A Kecskeméti utca és a Múzeum körút sarkán aztán sikerült arról is szavazni, hogy akkor most elfoglalják a Corvinust. Bevonultak a diákok Marx Károly szobra alá – volt, aki hazavitte volna szíve szerint –, majd megint szavaztak arról, hogy akkor elfoglalják ezt az egyetemet is. Igen ám, csak jött egy hölgy a szomszéd teremből, jelezvén, hogy ott előadás van, és nyomatékot adott annak, hogy baromi dühös a tülkölőkre és dobolókra. Ettől úgy megszeppentek a diákok, hogy mindjárt levezényeltek megafonjukkal egy újabb demokratikus aktust: szavaztak arról, hogy a Színművészetire, vagy a Budapesti Műszaki Egyetemre vonuljanak-e inkább. Vagy mindkettőre? Nyert a Színművészeti, ahol tárt kapukkal fogadták a diákokat.

Itt tartottak egy hallgatói fórumot, amelyen néhány felszólalás után arra a következtetésre jutottak (megszavazták, nem kell félni), hogy menjenek vissza az ELTE-re és ott tartsanak újabb hallgatói fórumot. Itt már jelentősen lecsökkent a létszám, a korábbi három terem helyett most csak egy előadót tudtak megtölteni a demokráciára éhes nebulók. Örömittasan jelentették be, hogy a helyőrség tartotta a blokádot a teremben, a dékán pedig megengedte nekik, hogy maradhatnak reggelig, máshová viszont ne menjenek, mert ott már beélesítették a riasztót.”