„Innentől már nem tiszta matematika, hanem a véleményem is benne lesz. Én a legnagyobb gondnak a tragikus termékenységi mutatót tartom: ez már több mint egy generáció óta nem biztosítja a változatlan népességszámot. Az 1980-as 10,8 milliós lakosságszám óta fogyunk és öregszünk. A mai nyugdíjproblémáink nagy része a mostani nyugdíjas generáció átlagban kevés gyereke miatt van (a holnapi, még nagyobb problémák pedig a mai, még kevesebb miatt). Tudom, hogy mindenki, aki kommentel, tisztességgel felnevelt két-három gyereket, de az átlag egy generációval ezelőtt is bőven 2 alatt volt, ma pedig 1,35 körül. A legszuperebb gazdaságpolitika sem tud ezzel mit kezdeni. Ahogy egy éve írtuk: a »ledolgoztam becsülettel 40 évet, nekem jár a nyugdíj« helyesen úgy hangzik, hogy »ledolgoztam becsülettel 40 évet és felneveltem 2-3-4 gyereket, nekem jár a nyugdíj. Egyébként jut, ha jut«.
Nem mondták akkor? Mondták, de nem figyeltünk oda.
Mondták, amikor a (harmatgyenge, mert csak a befizetések egynegyedére kiterjedő) magánnyugdíjrendszert készültek beszántani? Mondták, de nem figyeltünk oda. Aki meg beszántott, az meg nem mondta.
Na jó, de akkor mi lesz most?
Az első lépés a tisztánlátás lenne. A nyugdíjkasszából csak az öregségi nyugdíjakat fizessük, minden más, szociális juttatás jellegű dolgot az adókból kéne fizetni. Megjegyzem, ez már a 2011 végén elfogadott, tavaly induló átszervezésekben abszolúte támogatandó kormányzati szándékként is megjelent, de még nem vagyunk a végén. Amíg viszont a nyugdíjkassza így »profiltisztított« egyenlege mínuszban van (pontosabban: a költségvetésből további átcsoportosításra, valójában burkolt járulékemelésre szorul), addig
1. Nem volna szabad a nyugdíjakat a GDP változásának nagyobb mértékben emelni(sőt!).
2. Hosszú távon fokozatosan emelni kell a nyugdíjkorhatárt (folyamatban), vagy
3. Növelni a nyugdíjcélú járulékokat - illetve a gyakorlatban emelni az adókat és abból átcsoportosítani a nyugdíjkassza hiányának megszüntetésére (ez történik ma).”