„Elgondolkodtató, hogy a rendszerváltást követő huszonnegyedik esztendőben Románia politikai és sajtóelitje még ugyanott tart, ahol az 1990-es, véres marosvásárhelyi március idején jártak: »Erdély szívében« egy puskaporos hordó van, melyet a magyarok állandóan piszkálgatnak, fölöslegesen provokálva vele a megbékélésre hajló derék románokat. Arra azonban már nincs műsoridő, hogy utánajárjanak, miért is fontos a magyaroknak a saját identitásuk, és ami tőlük »provokáció«, azt miért tehetik meg gond nélkül a havasalföldi, munténiai és más nemzettársaik.
Ne gondoljuk azt, hogy a balkáni sötétség kizárólag bukaresti sajátosság. A székelyföldi és erdélyi magyarok jó részét legalább ennyire irritálja Szanyi kapitány folyamatos ámokfutása. Az MSZP-s politikus elefántként viselkedik a határon túli magyarok porcelánboltjában – először lebarmozta az ellenük tüntetőket, aztán lerománozta a teljes közösséget az egyik magyar tévécsatornán. Szanyi az őshonos magyarokat az Amerikában bevándorolt ázsiaiakhoz hasonlítva azt mondta: akinek román az állampolgársága, annak a nemzetisége is román. A briliáns logikába azért becsúszott némi döccenő: a Gyulán élő román kisebbséget már románnak tartja, akiket »illene anyanyelvükön köszönteni«.
Nagyon úgy tűnik, a fejekben komoly baj van nemcsak Bukarestben, hanem néhol még Budapesten is. A sötétségre egyelőre nincs orvosság.”