„A magyar helyzet annyiban sajátos, hogy nemzetközi viszonylatban mind a termékenység szintje (ez jelenleg 1,24 gyermek egy nőre vetítve), mind a várható élettartam értéke (74,4 mindkét nembeli népességben) alacsony. Ráadásul nincs még egy ország Európában vagy talán a világon sem - állítja a demográfus szakember -, ahol több mint 30 éve folyamatosan apadna a népesség lélekszáma.
A mindezekből következő változások pedig komoly kihívásokat jelentenek. Alapvetően változott ugyanis meg a társadalom korosztály szerinti összetétele, s ezzel az eltartottsági, függőségi mutatók. A népesség korfáján a gyermekkorúak (0-14 év) alulról, az időskorúak (65 év felett) felülről ölelik át a népességnek azt a hányadát, amely munkaerő-piaci szempontból, emberi erőforrásként rendelkezésre áll a társadalom egésze számára. Az öregedést jelzi, hogy a gyermekkorúak a '80-as évek elején még egyharmadát tették ki az aktív korú népességnek, ez az arány mára egyötödére csökkent. Ez azt jelenti, hogy csökkent az aktív korúaknak a gyermekekre irányuló eltartási terhe (A hivatkozott időszakban 3, jelenleg 4,7 aktív korú lakos jut egy gyermekkorúra.) Ugyanakkor fordított a helyzet az időskorúak esetében, ahol folyamatosan nő az időskorúak függősége. 2011-ben 3,81 millió foglalkoztatottra mintegy 6,16 millió nem foglalkoztatott lakos (inaktív, munkanélküli, eltartott) jutott, azaz 100 munkajövedelemmel rendelkező lakos tartott el 162 nem kereső embert.
Pedig ma még magas az aktív korúak száma, hiszen az elmúlt húsz év során álltak munkába az 1970-es évek közepén született nagy létszámú nemzedékek, s az '50-es évek derekán született ugyancsak népes generációk is még dolgoznak. Ebben az átmeneti kegyelmi állapotban ha sikerül növelni a foglalkoztatást, még van lehetőség a gazdasági és társadalmi fellendülésre. Az aktív népesség adói és járulékai ugyanis ez esetben még kitermelik azokat a forrásokat, melyek szociális juttatásokra, oktatásra, nyugdíjakra, egészségügyi célokra felhasználhatók.
Ez a látszólag kedvező helyzet azonban tiszavirág életű: addig tart csak, míg a Ratkó-korszakban született nagy létszámú nemzedékek el nem érik a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően ugyanis dinamikusan emelkedni fog az időskorúak száma, s a jelentősen csökkenő születésszám mellett teljesen felborul az aktív/inaktív arány. Az aktív korúak eltartási terhének jelentős növekedésével a demográfiai ablak bezárul és az ezzel járó lehetőségektől hosszú időre, a kevésbé derűlátó hipotézisek szerint pedig véglegesen búcsút vehetünk.”