Kitántorgók: Pécs Londonba költözött

„A távozók második nagy csoportjának esete azonban mindannyiunkat el kell, hogy gondolkoztasson, mert ők nem azért mentek el, mert olyan kiemelkedőek lennének, hogy számukra a »nagy esélyt« értelemszerűen külföld hordozhassa. Ők az egyszerű, mindennapi élet dolgos emberkéi. Zöldségesek, szatócsok, munkások. És ők is mennek. Az ő vágyaik-elvárásaik is sajnos kint teljesülnek be. Egyszerű okból: az üzletmenet tiszta. Ez a dolgod, ennyiért. A fizetés sose késik, a főnök nem akarja elsikkasztani a pénzed, nem trükközik átlátszó és eltűnő tollakkal, nem vegzál az APEH, nem tűnik el a fővállalkozód, a megrendelő nem kapcsolja ki a telefonját, amikor már hatszáz számlád feltornyosult és nem kell az adósság és az Élet terhe alatt nyögve fenntartanod a lehetetlent. Nem riogat naponta ötször a gázos, a villanyos, a főbérlő, a bank, hogy fizess, vagy 30 napon belül ez meg az lesz, hogy aztán 40 évesen már a harmadik szívinfarktust lábald ki. Kicsit esik az eső, az angolok néha bunkók, de hol nem szarod le, ha igazából este, amikor hazamész ugyanolyan hullafáradtan mint itthon, nem a holnap miatt aggódsz?

A többség ilyen. Nem mondhatjuk azt, hogy ez az 500 ezer ember, ez vulkanfiber kofferekkel az éj leple alatt a zöld határon át mind a fasiszta kormány elől menekült el, még ha egyeseknek oly csábító is ez az értelmezés.”