„Fel kéne ébredni: ma baromira nem az ezeréves történelmünk, a kereszténység, meg ki tudja még milyen avítt dolgok kötnek minket Európához, hanem a Szimpla Kert meg az A38, meg pár jó étterem.
De az egész ügy bőven nemcsak kulturális kérdés, hanem gazdasági is. A turizmus egy speciális exportáru, eladunk valamit a külföldieknek, ami nálunk termelt érték, csak éppen nem kiszállítjuk az árut, hanem ők jönnek ide érte, és aztán még egy csomó pénzt elköltenek itt. Az export az, amit egyébként szeretni szokás itt nálunk, és aminek egyébként köszönhetjük, hogy most éppen nem 4-5, hanem csak 1-2 százalék közötti zuhanórepülésben van a magyar gazdaság. (...)
Lehetne egy sor kérdést sokkal civilizáltabban rendezni és megoldani, úgy, hogy Budapest ne veszítse el egy színfoltját, és az előbb-utóbb egyébként szükségszerűen kikopó panaszos lakók se érezzék azt, hogy teljesen leszarják őket. Amit most a politika csinál az ügyben, az sima szarrágás: évekig nem történik semmi, lehúzzák a helyeket, és várják, hogy cserélődjenek a lakók, jöjjenek a fiatalok meg az irodák. De ha éppen átviszi valamiért az ingerküszöböt a panaszáradat, kicsit odaütnek, razziázgatnak, bezárogatnak. És akkor lehet megint idegeskedni, esetleg néhány hely nem bírja majd a pár nehéz hetet, bezár. Akkor jönnek a helyére újak, aztán megy minden tovább. (Gyönyörű lehetőség a piacszerzésre.) A választások előtt meg megint lesz pár hét kötelező csendes pihenő és balhé, ennyi. Hacsak addig a politika nem kap észbe, és nem nyilvánítja mondjuk a kulturális jelen részévé, meg kiemelt nemzeti fejlesztési terv részéve, meg hungarikumprogram részéve és nemzeti bürokráciacsökkentő csomag alanyává a belvárosi szórakozónegyedet. Na jó, már az is elég, ha békén hagyják.”